Helycsere - metkapolna

Go to content

Main menu:

MÉDIA > Élet és Világosság > Visszatekintés az Élet és Világosság múltjába > Egyéb írások

Megmagyarázhatatlan helycsere



Eredetileg barátom mellé jegyeztettem elő helyjegyemet. A beszállásnál mégis arra kértek - nem egészen világos indok alapján -, hogy egyezzem bele egy cserébe. „Ablak melletti ülést fog kapni helyette” – ígérték.
Nem tudtam, mi értelme az egésznek, de belementem, mert homályosan isteni vezetést sejtettem mögötte, s erre hamarosan fény is derült.
A mellettem lévő üres helyet, egy üzleti ügyben Egyiptomba utazó hölgy foglalta el. Érdeklődött úti célom felől, mire elmondtam, hogy ez hivatásommal kapcsolatos: evangélista vagyok. Meghökkenve, bosszúsan bökte ki: „Na, még csak ez hiányzott! Néhány hete, hogy kiléptem az egyházból, mert csalódtam benne, üzlet az egész, most meg négy órán keresztül ülhetek egy pap mellett.”
Megkérdeztem, miért keseredett meg az egyházzal, a hívőkkel szemben? Amit erre felsorolt – jogos és jogtalan dolgokat -, annak itt most nem nagy jelentősége van.
Megmagyaráztam neki, hogy nem mindenki keresztyén, aki annak mondja magát. Sőt, akik komolyan veszik a hitet, azok is csődöt mondhatnak. Magam is sokszor csalódtam, de becsülettel be kell vallanom: én is okoztam másoknak csalódást, ami miatt Istentől és az emberektől bocsánatot kellett kérnem. Hitem fundamentuma ezért nem a hívek viselkedése, nem is az egyház, hanem Jézus Krisztus és az Ő Igéje.
„Legyen egyszer őszinte - fordultam a hölgyhöz -, komolyan vette valamikor saját keresztyénségét, vagy csak névleg tartozott az egyházhoz? Nem ön okozott inkább Istennek csalódást, mivel egyáltalán nem igényelte a vele való közösséget? Meglehet, hogy ez az oka a megkeseredésének.”
Útitársam csodálkozva nézett rám. Tétovázva igazat adott, és kétkedése egyre kisebb lett. Most már nyitott fülre találtam, mikor Isten szeretetéről kezdtem beszélni, s a megváltásról, amit Jézus Krisztus elvégzett értünk. „Gondolt-e már arra - kérdeztem -, hogy Isten szeretettel keresi, hogy ön fontos Istennek?” És most elárultam, hogyan kellett az utolsó pillanatban helyet cserélnem. „Isten akarata volt, hogy megmutassam önnek a közösségbe visszavezető utat” – tettem hozzá.
Az asszony szemében könnyek csillantak meg: „Hát ezt igazán nem tudtam. Kérem, beszéljen még erről…” Csodálatos beszélgetés kezdődött, sok kérdésére adhattam választ, és megmutathattam az utat Jézus Krisztushoz. Három és fél órán keresztül, 13 000 méter magasságban!


Testvérközösség értesítő* 1992. januári számából



*az Élet és Világosság elődlapja

 
 
Back to content | Back to main menu