Az Oltalom Karitatív Egysület 25. évfordulója - METkapolna

Elérhetőségek:
Tartalomhoz ugrás
Főoldal > Velünk történt > 2014 > Oltalom Karitatív Egyesület 25.

Április 29-én, Egyházunk budapesti központjában ünnepélyes keretek között emlékeztek meg az Oltalom Karitatív Egyesület megalakulásának 25. évfordulójáról. Iványi Gábor az egyesület elnöke köszöntője után egy rövid filmben összefoglalva nézhették meg a megjelentek az elmult 25 év eredményeit, eseményeit. Ezután ünnepi vezetői értekezlet keretén belül mutatták be a különböző intézményeink munkáját fényképekkel illusztrálva. A MÁV telepi iskolások műsora utá átadták az "Arany Szalmaszál Díjat" melyet ebben az évben öten vehettek át. A gyülekezetünk szempontjából is fontos esemény volt a díjátadás, hisz gyülekezetünk lelkésze is a díjazottak között volt. Az elismerést az egyházközségben végzett szociális munkájáéert, és  mert "egyike volt azoknak a nagyszerű és bátor szociális munkásoknak, akikkel a 90-es évek elején a Dankó utcai hajléktalan szállón az ellátás elindult." (idézet az emléklapról) Az ünnepség végén az egyesület elnöke felvágta az erre az alkalomra készült különlegességet, a "zsíroskenyér tortát", majd az Oltalom kórház női kórtermének az átadására került sor.

Vissza a tartalomhoz