9. rész - metkapolna

A MAGYARORSZÁGI EVANGÉLIUMI TESTVÉRKÖZÖSSÉG

NYÍREGYHÁZI KÖRZETÉNEK, ÉS AZ "ATYÁM HÁZA"
" Jézus Krisztus tegnap és ma és örökké ugyanaz."
Zsid 13,8
Üdvözöljük gyülekezetünk honlapján!
IDŐSKORÚAK GONDOZÓHÁZÁNAK HONLAPJA

TESTVÉRKÖZÖSSÉG

A MAGYARORSZÁGI EVANGÉLIUMI

Tartalomhoz ugrás

Főmenü:

Élet és Világosság > Visszatekintés az Élet és Világosság múltjába > A Metodista ébredés története

A METODISTA EGYHÁZ KELETKEZÉSE

                                                                      (9.folytatás)

Wesley számára igen hasznos volt a marienborni, valamint a cseh-morva testvérek főhadiszállásán, Herrnhuton eltöltött idő. Itt találkozott Zinzendorf gróffal. Wesley figyelte és tanulmányozta a testvérek életmódját, tanítását, a gyülekezeti fegyelmet. Legszívesebben itt maradt volna az igazak hajlékában, ebben a mennyei légkörben, ahol a keresztyén erkölcs virágzott és gyümölcsözött.
„Szívesen maradtam volna egész életemre – írta-, de hétfőn, szeptember 11-én Mesterem felszólított, hogy szőlője másik végén munkálkodjam. Így hát búcsút kellett vennem ettől a gyönyörűséges helytől...”
Szombaton, szeptember 16-n hajója Londonba érkezett.
Buzgósága lángra lobbant, hite megerősödött az emberfeletti feladatra, mely előtte állt: Anglia reformációja. Lelke mélyéig felkavarta egy új, mindent átfogó látás.
Angliának prófétára volt szüksége, aki képes volt egyrészt a nemzetet felébreszteni a lelki halálból, másrészt megeleveníteni az angol egyházat, mely formaságokba merevedve hatóerejét elvesztette. Wesley előtt megnyílt az Ige. Elkezdte új világossággal és meggyőződéssel a megtérést és a hit általi megigazulást hirdetni.
Már az érkezése utáni napon nekilátott a munkának, hogy lelkeket nyerjen az Úrnak. Ettől a munkától remélte, hogy a nemzet jelleme átalakulhat s az angol történelem folyása más irányt vehet. Naponta háromszor prédikált, ezenkívül bányászok tömegeinek magyarázta az Írást.
Néhány hónappal korábban, vagyis három nappal Böhler Angliából való távozása előtt hívta össze Wesley az első vallásos ill. imaközösséget Londonban a Ketten utcában. De ez még Wesley újjászületése előtt történt. Egyedülálló szabályokra kötelezte el magát a közösség, melyek az istenfélelemben való nevelést serkentették, vagyis tiszta, szeplőtlen, képmutatása nélküli hűséget a hitben. Érdekes ennek az első közösségnek a törekvéseit közelebbről megvizsgálni.
Wesley ezt írja: „Ma este létrejött kis közösségünk, mely később a Ketten utcában találkozott. Alapszabályaink a következők:
Isten parancsa iránti engedelmességben és Böhler Péter tanácsára megegyeztünk, hogy
1/ hetenként egyszer összejövünk hibáinkat egymásnak megvallani és megszentelődésünk céljából    egymásért imádkozni;
2/ az összegyűlteket több csoportba azaz osztályokba osztjuk, melyekben ötnél kevesebb ill. tíznél több személy nem lehet;
3/ az egyesek sorban beszélhetnek szabadon, nyíltan és röviden szívük igazi állapotáról, de a legutóbbi összejövetel óta tapasztalt kísértésekről és szabadulásokról is;
4/ szerdánként este nyolckor valamennyi csoportnak közös összejövetele lesz, amit énekkel és imával kezdünk ill. fejezünk be;
5/ aki felvételét kéri ebbe a közösségbe, annak a következő kérdésekre kell válaszolnia: miért kéri felvételét a szövetségbe? Hajlandó-e a teljes nyíltságra minden tartózkodás nélkül? Van-e kifogása valamely rendelkezésünk vagy szabályunk ellen?
6/ minden új tag felvételénél bármely jelenlevő nyíltan, szabadon elmodhatja, milyen kifogása van az illető felvétele ellen;

7/ azokat, akik ellen semmi számításba jöhető kifogás nincs, próbára egy vagy több külön csoportba osztunk be, melyeket közös megegyezés szerint erre a szolgálatra kijelölt személyek vezetnek;
8/ ezek a személyek – amennyiben ellenük kifogás nem merül fel – kéthónapi próbaidő után felvehetők a közösségbe;
9/ minden negyedik szombatot az általános könyörgésnek szentelünk.
Azt is elhatároztuk, hogy havonta egyszer szeretetvendégséget tartunk, melyen minden tagnak meg kell jelennie. Végül elrendeltük még, hogy aki nem tartja magát ezekhez a szabályokhoz, azt háromhavi intés után ki kell zárni a közösségből.”
Csak csodálni lehet azt a bölcsességet, mely ezek mögött az irányelvek mögött rejlik. Ha egy imádkozó csoport eredményt akar elérni, gyümölcsöt akar teremni, szükséges, hogy az egyes tagok magatartásukban nyíltan, őszinték legyenek.
És milyen bölcsen kizár minden bizalmatlanságot vagy hiányt az egységben a csoporton belül az a rendelkezés, mely szerint csak azok lehetnek tagok, akik kölcsönösen jóindulatúak egymás iránt.
Az ilyenfajta közösség nem volt új keletű Angliában. Már Wesley előtt létezett több vallásos csoport az anglikán egyházon belül. Bár Wesleyéké nagyban különbözött egyéb közösségektől, nem sokan sejtették, hogy ez lesz az első több száz ilyen közösség közül, melyek majd az Atlanti-óceánon innen és túl alakulni fognak.
Wesley szíve tele volt örömmel, amikor Németországból hazatérve ismét találkozott a közösséggel, és megállapította, hogy a tagok száma időközben tízről harminckettőre nőtt. Ezután szabad idejének nagy részét a közösség lelkigondozására fordította. Ez a közösség lett az, amit Isten Lelke különösen megáldott.
Miután az Úr Wesleyt feladattal bízta meg, nem sok híja volt annak, hogy benne az előkészítő munkát befejezze. Csak egy hiányzott még: a felülről való erő. Ezt a következőképpen nyerte el: 1738 óév estéjén a közösség a Ketten utcában összejött, hogy szeretetvendégséggel egybekötött szilveszteri istentiszteletet tartsanak. Hét egykori oxfordi metodista – akiket időközben felszenteltek anglikán lelkészekké – és hatvan laikus gyűlt össze. Buzgó imádság lelke fűtötte őket, és könyörögtek, mint a tanítványok a felházban az első pünkösdkor. Hajnali három óra körül jött a felelet. Isten lelkének olyan ereje ragadta magával őket, mely minden várakozást felülmúlt. Wesley annak az éjszakának történelmi jelentőségét így méltatja: „Hajnalban, 3 óra körül, miközben állhatatosan folytattuk az imádkozást, Isten ereje olyan hatalommal áradt ránk, hogy sokan sírtak az örömtől, mások a padlóra estek. Mihelyt valamennyire magunkhoz tértünk a csodálkozásból s Isten fenséges jelenlétén való megdöbbenésünkből, egy szívvel ujjongásban törtünk ki: „Magasztalunk Istenünk, mert Te vagy egyedül az Úr.” „Whitefield kijelentette, hogy ez volt a legboldogabb újév eddigi életében.”

Anglia az ébredés előtt
A járókelők közül – akiknek a szeme esetleg megakadt a Charterhouse iskola udvarán reggeli futógyakorlatát végző növendéken – senki nem sejtette, hogy ez az ifjú későbbi éveiben 226 000 mérföld utat tesz majd meg, vagyis annyit, mintha kilencszer megkerülné a földet. Wesley sok lovat „elhasznált”, az ő ereje azonban nem fogyott el a hosszú utak alatt, hanem napról napra újult.
Wesley kb. 70. évéig nyeregben utazott.
Éles, fürkésző szeme, részvevő szíve volt, és hűségesen leírt mindent, amit látott. Sóhajtozásai, könnyei, gyötrődése és imái mind-mind benne vannak naplójában. Feljegyzései sok részletét leleplezik az akkori angol viszonyoknak. Szívén hordta népe szociális, politikai és gazdasági jólétének ügyét is. Bebizonyított tény, hogy az angol törvénykönyv szinte valamennyi demokratikus vívmánya a Wesley fívérek és Whitefield által támadt nagy lelki ébredésre vezethető vissza. Ha egyenként akarnánk felsorolni mindazt az áldást, amit az utóbbi 200 esztendőben nyertünk – közvetlen eredményeként az akkori ébredésnek – a téma teljes kimerítése köteteket töltene meg.
Nézzük, milyen volt Anglia helyzete, mielőtt a világosság ereje csatába szállt a sötétség hatalmával, mely az egész országot befolyása alatt tartotta.
Míg 1738-ban Wesley a kontinensen tartózkodott, megfigyelte, hogy a rajnai hajósok, akik közismertek voltak istentelenségükről, a szent dolgoknak még mindig nagyobb tisztelettel adóztak, mint az angolok. Szomorúan írja: „A rajnaiak közül egytől sem hallottam, hogy Isten nevét haszontalanul szájukra vették volna, sem kacagni nem láttam őket a hit dolgai felett. Szinte azt kell hinnem, hogy a szent dolgokon való gúnyolódás gyalázatos szokása külön sajátja az angol nemzetnek.”
A történelemnek ezeket a sötét lapjait, melyek Anglia erkölcsi csődjéről tanúskodnak, semmivel sem lehet szépíteni vagy befedezni.

                                                                                                               (folytatjuk)
                                                                      

Testvérközösség értesítő* 1991. szeptemberi számából


* az Élet és Világosság elődlapja   

Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenühöz