6. rész - metkapolna

A MAGYARORSZÁGI EVANGÉLIUMI TESTVÉRKÖZÖSSÉG

NYÍREGYHÁZI KÖRZETÉNEK, ÉS AZ "ATYÁM HÁZA"
" Jézus Krisztus tegnap és ma és örökké ugyanaz."
Zsid 13,8
Üdvözöljük gyülekezetünk honlapján!
IDŐSKORÚAK GONDOZÓHÁZÁNAK HONLAPJA
Tartalomhoz ugrás

Főmenü:

Élet és Világosság > Visszatekintés az Élet és Világosság múltjába > Isten Szántóvetői > 17. Hans Krebs

ISTEN SZÁNTÓVETŐI

(6.)
Hans Krebs



Hans a harmincas években gyengélkedni kezdett. Rájött, hogy eddigi foglalkozása ártalmas az egészségének. Eladta tehát üzemét fivérének, Gottfriednek, s helyette megvett Gunzenhausen közelében egy szép tanyát, mely az erdő széle és egy nagy áztató között állt.
Kiterjedt rétek vették körül, s egy kis darab szántó is tartozott hozzá. Itt kibővítette már régóta folytatott ezüstróka- és baromfitenyészetét. Fallhofon – így nevezték a tanyát – később állati hulladékot feldolgozó üzemet is épített, ahol fehérjekivonatot és szappanfőzéshez hasznos zsiradékot állított elő.
A gyerekek számára valóságos paradicsomot jelentett az új otthon. Óriási szabadságnak örvendtek, és az állatok gondozásából boldogan vették ki a részüket. A tóban nyüzsgött a sok vízi lakó, még hattyú is úszkált rajta. Az állatállomány pedig fajkutyákkal, prémállatokkal, galambokkal, kecskékkel és juhokkal gyarapodott.
A gonosz világ azonban ebbe a szép, minden zajtól elzárt tanyába is megtalálta az utat. Az apának nem tett jót a sok elfoglaltság és az üzlettel járó nyereség. Hívő élete elgyengült, hűtlenné lett. A fennen hangoztatott náci eszmék megfertőzték a gondolkodását. Az édesanya erejéből is csak annyira futotta, hogy a gyermekekkel este együtt imádkozott.
A háború egyéb veszedelmet is hozott. Megkezdődtek a bombázások. A környék – különösen Nürnberg – nagyon sokat szenvedett. Hans Krebs bátran és fáradhatatlanul végezte a rá háruló feladatokat. Teherautójával összeszedte a bombázástól károsultakat és fenyegetetteket, hogy biztonságos helyre vigye őket. Sok családot mentett meg a végső megsemmisüléstől. És közben csodálatos élményekben volt része.
Egy légiriadó alkalmával őt és feleségét sürgősen bekényszerítették az óvóhelyre. Teherautóját 30 méterrel odébb állította le. A pincében kb. tizennégyen lehettek. Néhány perc múlva mintha láthatatlan kéz vonta őket, feleségével együtt elhagyták az óvóhelyet, és visszamentek a teherautóhoz. Bebújtak alá, és amikor negyed óra múlva előjöttek, előző menedékhelyük fölött már csak romhalmaz füstölgött. Akik a pincében voltak, mind odavesztek. 
Kinn a tanyán is az Úr kegyelmes megtartó hatalmát élték át, amikor egy éjszaka ellenséges bombázók mélyrepülésben a közeli, lövedéket szállító vonatot lőni kezdték és felrobbantották. Hansék házának teteje, az ablakok, ajtók megrongálódtak a légnyomástól, de emberéletben nem esett kár.
A német birodalom összeomlása kijózanított mindenkit. A Krebs szülők is bűnbánatra jutottak, visszataláltak Jézus Krisztushoz, és áldott, új élet indult meg a tanyán. Isten Szentlelke a gyermekekben is munkálkodni kezdett.
Tiszta öröm töltötte be újra az egész házat. Milyen boldogan és készséggel fogadták be otthonukba ismét az Úr gyermekeit! Megtörtént, hogy az egész gyermeksereg térden állva imádkozott a vendégekkel a mennyei Atyához és az Úr Jézushoz. Többen jutottak el közülük a Krisztus melletti tudatos döntésre.
  
„Add el mindenedet!”
Bármennyire jól érezték magukat Fallhofon, az apát egyre foglalkoztatta a gondolat, hogy nincs-e az Úrnak valami más terve vele. Egy prédikációból aztán egészen világosan szólt hozzá az Ige: „Add el mindenedet, amid van!” Hans megértette, hogy Isten a hivatását kéri tőle, és megújított életét teljesen az evangélium szolgálatába akarja állítani.
A gondolat azonban sok nyugtalan töprengést okozott neki. Mennyi fáradságot, munkát, pénzt fektetett bele a vállalkozásába! Milyen csodálatosan kiheverte a sokszor előforduló járványt, veszteséget, és ismét a csúcsra tornázta fel magát. 1952 januárjában milyen büszkén jelentette ki feleségének, amikor az egész rókafarm költséges átépítése befejeződött: míg élnek, nincs szükség több renoválásra; kitart minden halálukig.
És most jött ez a nyugtalanság. Sokat imádkozott Isten még világosan át nem látott akaratának megismeréséért. Egy ideig úgy tűnt, mintha azt a parancsot kapná, hogy Afrikába menjen. Egy ott dolgozó misszionárius hívta: jöjjön és segítsen összejöveteli helyet építeni német nyelvű lakosok számára. A farm megvételére is jó vevő kínálkozott. Mintha Isten egyengette volna az utat. A gyerekek persze lelkesedtek a tervért. Az afrikai pusztákon való lovaglás, vadászat lebegett a szemük előtt. És micsoda eddig nem ismert állatokkal lesz ott dolguk! A szülők azonban tovább kutatták Isten szándékát.
Az apa csendes kamrájában végül elnyerte az isteni útmutatást. Nem idegen országban, hanem saját hazájában kell szolgálnia a jó ügyet. De hogyan?
A gondolat lassan érlelődött tervvé, hogy nyisson hívő üdülőt. Ők maguk is, feleségével együtt áldott csendesheteken találtak vissza a helyes útra a háború zivatara után. A hívő szellemben vezetett üdülő milyen nagyszerű lehetőséget nyújtana azoknak, akik 10-14 napra visszavonulnak a hivatás, a mindennapi élet zajából, hogy az Úr hangjára figyeljenek.
Ami felettébb nyugtalanította, hogy egy ilyen vállalkozáshoz nem volt semmi tapasztalata. Nem értett intézetek vezetéséhez. És vajon feleségét, akit még meglehetősen lefoglalt a kiskorú gyerekek körüli munka, megterhelheti-e további feladatokkal, vendégek fogadásával, amikor segítséget nincs kitől várjon? A gondolat azonban nem hagyott nyugtot neki. Érezte itt van a számára kijelölt feladat.
Mikor aztán egy barátja értesítette, hogy eladásra kerül Oberstdorfban egy volt turistaház, nem késlekedett, hanem megvette. Először csak a család néhány tagja költözött oda, mert nagyon sok volt a javítanivaló. A legidősebb és az egyik nevelt leány azonnal átvette az otthon vezetését. Az egyik fiú is feladta eddigi hivatását, hogy egészen ennek a munkának szentelje magát. Így is két évbe telt, mire az egész család végleg átköltözhetett a hegyek szép világába, amiket – különösen a fiuk – nagy lelkesedéssel üdvözöltek. Lelki testvéreinek körében búcsúzott a Krebs család Gunzenhausentől, eddigi otthonuktól, ahol annyi szegénynek és rászorulónak nyújtottak eddig védelmet és segítséget.
   
Csendeshetek Oberstdorfban
1954-től kezdve körülbelül 800 csendeshetet tartottak a Krebs család új otthonában és munkaterületén. A háború utáni pénzreform lehetetlenné tette költséges nyári szabadság élvezetét – Oberstdorfban igen mérsékelt áron és drága lelki táplálék mellett tölthették a vendégek szabad idejüket. Az akkori szerény körülmények inkább romantikussá avatták ezeket az együttléteket. Nyáron zsúfolásig megtelt a ház, de ha még tízen jöttek, még összébb lehetett húzódni a matracokon és emeletes ágyakon. A burgonya és zöldségtisztítás természetesen közös munka volt, s közben nagyokat lehetett vitatkozni „mellékes” kérdéseken(hajviseleten, dohányzáson, stb.). Persze sokkal lényegesebb téma is adódott: szükséges-e a megtérés, az újjászületés.
 A három Krebs fiu: Martin, Richard és Walter fúvós hangszerén fújta minden reggel az ébresztőt (míg mind a három halálos balesetet nem szenvedett egy hegyi mentés során). De felejthetetlenek maradtak a lefekvés előtti közös éneklések is. A vendégek közül többen vallották meg később, hogy ezeknek az énekeknek a szövege egész éjjel kísérte őket, s rajtuk keresztül indultak meg a lelki életben, vagy jutottak el egészen a döntésig.
Hosszú éveken át hűséges, kitartó előadója és vezetője volt különösen a fiúk csendesheteinek.
   
Karl Schmid
Többnyire az újév első hetében jelent meg fiúcsapatával. Mindenki úgy ismerte őt, hogy a csendeshetek első órájától az utolsóig igyekezett a fiataloknak a Jézushoz vezető utat megmutatni. Egy eset különösen Krebs emlékezetében maradt.
„Ez a fiú már öt éve döntött Jézus mellett, és sehogy nem tud örvendező keresztyén életre jutni” - mutatta be Karl Schmid az egyik résztvevőt a csendeshét első napján. A két vezető kifaggatta a fiút körülményeiről, rokonságáról. Kiderült, hogy szülők, nagyszülők keresztyének, és látszólag minden rendben van. Míg egy reggel Krebs nyakláncon lógó amulettet nem fedezett fel a fiú nyakán. Megtudta, hogy a nagymama ajándékozta Fritznek konfirmációja alkalmából, és szigorúan meghagyta, hogy állandóan viselje, de soha ki ne nyissa, és senkinek meg ne mutassa. Ilyen módon mindentől meg fogja óvni egész életén át.
A két vezető azonnal tudta, miről van szó, és kezelésbe vették a fiút. Krebs leszakította az amulettet, mire Fritz mint az eszelős védekezni, sőt támadni kezdett. „Majd megmutatom, milyen hívő nagymamád van” - mondta Hans, és kinyitotta a kis tokot. A következő írást találta benne: „Sátán, saját véremmel írva neked adom Fritz lelkét az ideig- és örökkévalóságra. Vezesd és támogasd őt egész életében!” Fritz halott sápadt lett, amikor az aláírásban nagyanyja keze vonását ismerte fel. Aztán dühöngeni kezdett, és minden módon vissza akarta szerezni az amulettet. Este nem mert lefeküdni csak úgy, ha imádkozók csapata vette kerül. Három napig tusakodtak érte imádságban, s akkor végre felszabadult. Megvallotta, hogy boldogtalanságának, sőt szinte búskomorságának egy rettenetes bűn volt az oka. Elnyerte az Úr bocsánatát, felszabadult, és mint új ember hagyta el Oberstdorfot.
 Akadtak persze olyanok is, akik ellenálltak az evangélium hívásának, s megkeményedett szívvel tértek haza. És ahol annyi fiatal együtt van, ott sajnos sok butaság is megtörténik, aminek néha súlyos következményei lehetnek.
Egy esős napon a fiúk nem tudtak magukkal mit kezdeni, hanyatt feküdtek az emeletes ágyakon, és megpróbálták lábukkal a tetőt felemelni. Kilyukasztották a padlástér tetőlemezét, és valamelyikük kíváncsiságból bedugta a fejét a lyukba. A többiek kihúzták alóla az ágyat.
„Ha akasztott embert akar látni, jöjjön” - hívták elő Krebs papát, aki rosszat sejtve azonnal felrohant. A fiú mozdulatlanul függött fejénél fogva. Azonnal levették, és szájból szájba történő mesterséges légzéssel 40 perc múlva sikerült a szerencsétlent életre kelteni. Ezután jelent meg az orvos, aki maga is ámulattal állapította meg, hogy itt csoda történt. Isten Lelke ezek után komolyan beszélhetett a jelenlevőkkel.
1965/66-ig tartottak az áldott idők. Utána a növekvő jómód arra ösztönözte sajnos a keresztyén ifjúságot is, hogy inkább külföldön töltse nyári szabadságát. Az oberstdorfi vendégek száma egyre gyérebb lett. „Áron is megvegyétek az alkalmat” - a Krebs család ennek a parancsnak igyekezet eleget tenni. Az Ige szava nem hallgatott el ezután sem az üdülőben, de később inkább egyesek és családok használták ki az ottani lehetőséget.
 
                                                                                     (Folytatjuk)
 
 
 
Az Élet és Világosság 1993. decemberi számából   
Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenühöz