6. Crosby Fanny - metkapolna

A MAGYARORSZÁGI EVANGÉLIUMI TESTVÉRKÖZÖSSÉG

NYÍREGYHÁZI KÖRZETÉNEK, ÉS AZ "ATYÁM HÁZA"
" Jézus Krisztus tegnap és ma és örökké ugyanaz."
Zsid 13,8
Üdvözöljük gyülekezetünk honlapján!
IDŐSKORÚAK GONDOZÓHÁZÁNAK HONLAPJA

TESTVÉRKÖZÖSSÉG

A MAGYARORSZÁGI EVANGÉLIUMI

Tartalomhoz ugrás

Főmenü:

Élet és Világosság > Visszatekintés az Élet és Világosság múltjába > Isten Szántóvetői

ISTEN SZÁNTÓVETŐI
(6.)
Crosby Fanny
a vak költőnő


Korai vakság

Frances Jane Crosby 1820. március 24-én született. Szülei nagyon szegény emberek voltak. Az édesapa Fanny egyéves kora előtt meghalt. A család egész gondja az anyára szakadt.
Fanny hatéves volt, amikor súlyosan megbetegedett, s ennek következtében látása erősen meggyengült. A gyógyászat akkori hiányosságai miatt a betegség megvakuláshoz vezetett.
Amikor a kislány értelmileg felfoghatta, anyja feltárta előtte, hogy vaksága egy életre szól. De megmagyarázta, hogy Isten néha azért veszi el az egyik adottságot, mert másikat, jobbat akar adni helyette. Beszélt a gyermeknek más vak emberekről, kik közül egyesek nagy hírnévre tettek szert. A bölcs tanítás, vezetés segített Fannynak, hogy soha ne keseredjen meg állapota miatt.


Nyolcéves korában írta első költeményét. A vers a leányka vakságáról szól:

                   „Szívem boldog és örül,                      Sok javamról, kincsemről
                   Pedig vak vagyok;                              Nem tud senki sem,
                   Mégis itt a földön én                           Vakságomat siratni
                   Vígan járhatok.                                  Nem való nekem.”


Fanny édesanyja megpróbált, amennyire tudott, segíteni vak gyermekének. Elhatározta, hogy gyakran kiviszi a szabadba, s megpróbálja szavakkal lefesteni előtte a természet szép világát. Sajnos azonban ebből semmi sem lett. Az apa nélküli család eltartása az anya minden idejét igénybe vette
Fanny számára nem maradt belőle.

A hűséges nagyanya
Fanny nagyanyja együtt lakott a családdal, s ő volt, aki hosszú időre pótolta, amit Fanny vakságában elveszített. Ölébe vette a leánykát, s beszélt neki a napról. Elmondta, milyen reggel, milyen délben és milyen alkonyatkor, mielőtt lebukik a látóhatár alá. Leírta Fannynak az égen úszó habos felhőket, formájukat, színűk változását. Aztán mesélt a holdról, meg az éjszakai égen tündöklő, sziporkázó számtalan csillagról.
Egy napon Fannyt kivitte nagyanyja vihar után a hegytetőre. Lefestette előtte a szivárvány csodálatos színeit. Elmondta, miért helyezte Isten az első szivárványt a felhőkbe. Megtanította Fannyt, hogy különbséget tudjon tenni a madárhangok között. Kisétált vele az erdőbe, ahol együtt figyelték a kis énekesek dalát. De rávezette a kis vak gyermeket más hangok, zörejek megfigyelésére is.
Sok időt töltöttek együtt a virágok tanulmányozásával is. Fanny csakhamar meg tudta mondani, milyen virágot tart a kezében, miután megérintette és megszagolta. A gyermeket különös szeretet fűzte a virágokhoz.
Amit azonban legjobban kedvelt: amikor nagyanya bibliai történeteket olvasott. Fanny a közönséges írást soha nem ismerte, s most egymás után tanulta kívülről a bibliai verseket. Sokat tudott a zsoltárokból, a Példabeszédek könyvéből, sőt Ruth történetét elejétől végig el tudta mondani. Az ótestamentumnak szinte valamennyi történetét ismerte és emlékezetből idézte. Igaz volt, amit Fanny később mondott: „Ami vagyok s ami lesz belőlem, azt mind a Bibliának köszönhetem.” Első költeményei közül nagyon soknak bibliai témája van.
A nagyanya ösztönözte arra is, hogy játsszék más gyermekekkel. Nem sok idő kellett hozzá, és Fanny mindenben részt vett, amit az egészséges gyermekek csináltak. Fára mászott, lovagolt és együtt játszott a többiekkel.

A vakok intézetében
Fanny 15 éves korában bekerült a New York-i vakok intézetébe. 23 csodálatos évet töltött itt, először mint tanuló, majd mint tanár. Az intézetben folytatta a versírást. Tanárai, barátai bátorították. Egy napon az iskola orvosa valamennyi növendéket megvizsgált: Fannyhoz érve így szólt: „Itt a kis költő. Tegyenek meg mindent ezért a leányért, mert egyszer sokat fog hallani róla a világ.”
Fannyt izgalomba hozták ezek a szavak. Egy idő óta maga is úgy érezte, hogy élethivatását lelki énekek írásában fogja megtalálni. Csak szüksége volt valakire, akitől bátorítást kapjon. S ezt megnyerte most az orvos szavain keresztül.
A vakok intézetét a fiatal Grover Cleveland vezette abban az időben. Ő segített a 16 éves leánynak, leírta valamennyi versét. Milyen boldog volt Fanny, amikor Cleveland később az Egyesült Államok elnöke lett!

A vallás nem megváltás
Fanny New Yorkban különböző templomokat látogatott. Alkalmanként elmondta költeményeit, s ez mindig nagy élményt jelentett neki. Milyen nagy volt azonban a meglepetése, mikor egy napon meghívták a Kongresszusba (ez az USA Parlamentje). A jelenlévők előtt felolvasták Fanny néhány versét, s a magas rangú hivatalnokok közül nem egy a szemét törölgette.
Ez a látogatás további barátokat szerzett Fannyi számára. Az Egyesült Államok több elnökét ismerte, kapcsolata volt neves zeneszerzőkkel és ismert keresztyén személyiségekkel. Bensőséges, baráti szálak kötötték őket a fiatal vak leányhoz.
Mély vallásos érzelmei ellenére Fanny csak 31 éves korában ismerte fel Jézusban személyes megváltóját. Ettől kezdve költeményei sokkal nagyobb lelki érettségről tanúskodtak.

Új énekek
Fanny 38 éves volt, amikor megismerkedett Alexander Van Alstyne-nel. A férfi szintén vak volt, az intézetben találkoztak össze. Alexander az ének szakon  végzett, és sokszor adta elő Fanny szép énekeit. Összeházasodtak és 44 évig éltek boldog házasságban. Ekkor Alexander Van Alstyne meghalt. Házasságukból egyetlen gyermek született, aki azonban nem érte meg a felnőtt kort; az Úr korán magához vette. Akkor írta Fanny egyik legismertebb énekét: „Jézus ölébe bizton hajtom fejem le én...”
Miután Fanny 12 évig tanult az intézetben, felkérték, hogy foglaljon el ott egy tanári állást. Beleegyezett, és 11 éven át oktatta a vakokat.
Sok verset írt ez alatt az idő alatt. Hírnévre azonban az intézet elhagyása utáni időtől kezdve tett szert igazán.
Kiváló emlékezőtehetsége volt. Ez arra vezethető vissza, hogy gyermekkorában annyi bibliai Igét tanult meg fejből. Egy napon 40 költemény megírására kérték fel. Ahelyett, hogy az elkészült műveket egymás után rögzítette volna, először valamennyit kidolgozta gondolatban, és utána jegyezte fel mind a negyvenet.
A tehetséges költőnő állandóan munkában állt. Amikor nem írt, akkor gyülekezeti, missziói munkákban segített.
Egy este munkások egy csoportjának beszélt Jézusról valamelyik missziói otthonban. Belső indíttatásból vezetve kijelentette, hogy jelen van egy aggódó édesanyának a fia, aki ma este vagy megtalálja az üdvösséget, vagy örökre elvész. Szavai után egy 18 éves fiatalember jött előre. Fanny imádkozott vele, és az Úrhoz vezette. Este, szobájába térve megszületett másik, jól ismert éneke: „Mentsd, aki elmerül...” Másnap reggel leírta a szöveget.
A Jézus iránti odaadás egyik éneke úgy jött létre, hogy hosszasan elbeszélgetett dr.William Doane-nal Isten közelségéről. Este megírta ezt az éneket: „A tied lettem, így szóltál Uram:,Bűnbocsánatom tiéd'.”

Ismeretség Sankeyvel
Ira D. Sankey, a Moody ébredési hadjárat énekese sokat segített abban, hogy Crosby Fanny énekei elterjedjenek. Gyakran énekelt belőlük az evangélizációs összejöveteleken. Hamar rájött, hogy a gyülekezetek legkedvesebb éneke: „Szent bizonyosság, Jézus enyém.” Sokszor énekelte befejezésül Crosby Fanny másik énekét: „Ó, ne menj el tőlem, Jézus...”
Amikor később Sankey megbetegedett, ő is elvesztette szeme világát. Fanny gyakran felkereste és vigasztalta. A két vak (a költő és az énekes) egyik éneket a másik után énekelte együtt az Úr dicsőségére.
Fanny egyik leghűségesebb barátnője a vak Keller Helen volt. Róla jegyezte meg egyszer: „Évszázadunk nagy ajándéka az emberiség számára.”
A gyermekek, akikhez nagy szeretettel kötődött, csak Fanny néninek szólították. Így hívta az egész szomszédságban minden gyerek. Örömmel játszottak vele, elmondták kis örömeiket, de számítottak vigasztalására is, amikor bánatukat vitték hozzá. „Fanny néni, mesélj egy történetet a Bibliából” - hangzott újra meg újra. Fannyt ezek a gyengéd szálak olyan énekek megírására késztették, amiket sokszor énekeltek az angliai, amerikai vasárnapi iskolákban.
De ismerte a vak költőnő a világ nyomorúságát, fájdalmát is. Ezt illetően mindig egyik kedvenc Igéjébe kapaszkodott: „Nem vonja meg a jót azoktól, akik ártatlanul élnek” (Zsolt 84,12).  Ez a vers is újabb ének megírására adott alkalmat: „Isten visz majd tovább, ne csüggedj hát...”

Hosszú élet
90.születésnapjának estéjén Fanny barátainak egy csoportjával beszélgetett. Mikor megkérdezték, mi a titka hosszú életének, azt felelte, hogy három dologra mindig nagyon vigyázott: a temperamentumára, az ízlésére és a nyelvére.
Szinte valamennyi énekét az esti órákban, otthonában dolgozta ki igen gondosan. Reggel pedig lediktálta egy gyorsírónak.
1915. február 11-én tollba mondott egy levelet barátnője számára, aki leányát elveszítette. Nem sejtette, hogy ez lesz az utolsó levele. Az Úr még aznap éjjel hazahívta. Jóval temetése előtt megtelt a templom, ahol a gyászistentiszteletet tartották. Lelkészek, énekköltők, politikusok, államférfiak, fiúk és leányok gyűltek össze, mind-mind Fanny barátai. Egymás után énekelték az elhunyt szerzeményeit, természetesen azt is, hogy „Jézus ölébe bizton hajtom fejem le én”.
Crosby Fanny hosszú, hasznos életet kívánt magának. Ez a kívánsága teljesült. 95 évet ért meg. Több mint 8000 kinyomtatott énekéből még ma is több százat énekelnek, főleg angol nyelvterületen, de a világ többi országaiban is.  

                                                                         Testvérközösség Értesítő 1991. júniusi számából

 * az Élet és Világosság elődlapja

Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenühöz