5. rész - metkapolna

A MAGYARORSZÁGI EVANGÉLIUMI TESTVÉRKÖZÖSSÉG

NYÍREGYHÁZI KÖRZETÉNEK, ÉS AZ "ATYÁM HÁZA"
" Jézus Krisztus tegnap és ma és örökké ugyanaz."
Zsid 13,8
Üdvözöljük gyülekezetünk honlapján!
IDŐSKORÚAK GONDOZÓHÁZÁNAK HONLAPJA

TESTVÉRKÖZÖSSÉG

A MAGYARORSZÁGI EVANGÉLIUMI

Tartalomhoz ugrás

Főmenü:

Élet és Világosság > Visszatekintés az Élet és Világosság múltjába > Isten Szántóvetői > 17. Hans Krebs

ISTEN SZÁNTÓVETŐI

(5.)
Hans Krebs



Ötven évi közös vándorlás után Hans hálával tekint vissza Isten kegyelmes vezetésére, Aki 1929 áprilisában összekötötte életét Rosa Fratzcal. Hans komoly imádság és hosszú tusakodás után kérte meg ezt a kedves hívő leányt, aki – miután gondozónői kiképzést nyert – éppen munkahelyét készült elfoglalni.
Az Úr azonban más „beosztást” adott neki.
Az ifjú házaspár átvette a szülők vállalkozását, majd három héttel az esküvő után magukhoz fogadtak két árva gyermeket. Első saját gyermekük születését – akit hat további követett – két koraszülés előzte meg. A befogadott árvák száma pedig ötre emelkedett. Egyik szülés után az édesanya élete komoly veszélyben forgott. Napokig élet és halál között lebegett. Annyi vért veszített, hogy szinte alig maradt vér az ereiben. Háborús idők jártak, és az orvosi segítség is korlátok közé szorult. Naponta csodálat tárgya volt a kórházban, hogy Rosa még mindig él. Isten azonban kegyelmesen megtartotta. Amikor 1979-ben aranylakodalmukat ünnepelték, 54 volt a legszűkebb körhöz tartozó családtagok száma.
 
Testvérek „az utakról és sövények mellől”
A húszas évek végén és a harmincasak elején Németország hatmillió munkanélkülit számlált. Többen az iparosok közül felkerekedtek, és az országot keresztül-kasul járva próbáltak munkát találni. Voltak köztük kalandorok, de a bűnözők sem hiányoztak. Nagyobb városokban otthonokat állítottak fel számukra. Hans kis szülőfalujában erre nem volt lehetőség, ezért az Úr Lelke őt arra indította, hogy saját házába fogadja be ezeket a „vándormadarakat”.Különösen a fiatalokért fájt a szíve, akiket az idősebb, minden hájjal megkentek koldulásra neveltek. Naponta látta őket, amint órákon át üldögéltek a kocsmában.
Hansék otthona nem volt valami nagy, de saját gyermekkel még nem rendelkeztek, csak a két árva lakott velük. A kezdeti 3-4 hajléktalan száma 8-ra, 10-re nőtt, mert hamar híre futott az ingyen szállásnak. A nappaliban, a konyhában és az előszobában szalmazsákokat helyeztek el számukra. Hans pedig mindent megtett értük, amire az Úr szeretete szorongatta és képessé tette. Megfürdette, a tetvektől kitisztogatta őket, s míg ott tartózkodtak – sokszor napokon át – ruháikat kimosták, megjavították. A házigazda fát vásárolt, felvágatta velük, ruhát koldult számukra, és karácsonykor soha nem engedte őket továbbmenni. Több száz kis jászolt készített fából, ezeket eladta, és a bevételből telt karácsonyi ajándékra az „országúti  testvéreknek”.
Egy évig minden simán ment, akkor valaki feljelentette őket „szállodai fusizásért”. Hans nem tudott arról, hogy az ilyen tevékenységet hivatalosan jelenteni kell, hiszen ő csak segíteni akart. A hatóság – felismerve jó szándékát – azt tanácsolta, hogy minél előbb tegye hivatalossá vállalkozását. De honnan teremtsen helyet és pénzt ehhez? Igaz, a fazekasműhely és a fűtőház már régen üresen állt, mert az alumínium- és zománcedény kiszorította az agyagedényt a használatból. Nem volt érdemes vele foglalkozni. Hans édesanyjának azonban teleszaladt a szeme könnyel, amikor meghallotta, hogy fia az egykor oly kedves műhelyt vándorok szállásává akarja átépíteni. Hans tehát nem erőltette a dolgot. Később a mama maga hozta elő.  Elutazott néhány hétre, hogy távollétében építsék át a helyiségeket, s neki ne kelljen végignéznie az átalakítást.
Három és fél hét alatt el is készült a vándorszállás 35 személy számára egy társalgóval, fürdővel, mosdóval együtt, és fertőtlenítővel, ahol a sok nem kívánatos vérszívót égették el.
A külső gondoskodás mellett Hans a legfontosabbnak mégis azt tartotta, hogy ezek az emberek megismerjék a bűnösök Megváltójáról szóló evangéliumot. Nem akarta, hogy az örökkévalóságban akár csak egy is vádolja őt, amiért ezt elmulasztotta. Minden reggel és este – felváltva más hívő prédikátorokkal – áhítatot tartott, vasárnaponként pedig az egész társaságot elvitte az istentiszteletre. Hogy örült a gyülekezet, amikor 30-40 tagú csapatával bevonult!
A gyógyító prédikációhoz munkaterápia társult. A lakók fát vágtak, kerti munkában segítettek. Hansnak messzemenő tervei voltak még több lakóval és munkalehetőséggel, ennek megvalósítását azonban a hitleri birodalom előretörése megakadályozta.
Volt olyan esztendő, melynek során 6-8000 ember fordult meg a gunzenhauseni otthonban.  Valamennyien hallották Isten kegyelmének evangéliumát. Néhányan be is fogadták, és Krisztusban új emberek lettek. Persze, csalódásban sem volt hiány.
 
Emberek, sorsok
Hans néha csak évek múlva értesült arról, milyen áldásban részesültek vendégei a gunzenhauseni otthonban. Kettő közülük később evangélista lett.
Valahol egy vetítőképes előadás után jól öltözött férfi lépett hozzá feleségével és két kislányával. Az egykor csavargók közül való volt. Meg akarta mutatni családjának élete megmentőjét. Még jól emlékezett Hans búcsúszavaira, amivel annak idején útjára bocsátotta: „Ha az életben egyszer nagyon belemerülsz a mocsokba, gondolj arra, hogy Jézus vár rád, és elfuserált sorsodat rendbe akarja és tudja hozni. El ne dobd az életet! Ne engedd, hogy az ördög vízbe fojtson, vagy kötél végére akasszon! Jézus mindent újjá tehet, csak dobd oda neki elrontott életedet!”
Ez az ember egy éjszaka ott állt egy hídon. Élete teljesen csődöt mondott, úgy döntött, hogy véget vet neki, és a folyóba ugrik. Már megmarkolta a korlátot, amikor távolról hangot hallott? „Gondolj arra, hogy Jézus vár rád, és elrontott életedet újjá teheti!” Fogalma sem volt róla, kit használt fel Isten, hogy az egykor hallott szavakat fülébe juttassa. Visszalépett, és egész éjjel bolyongott. A kiutat még nem látta, de egyben bizonyos lett: nem követhet el öngyilkosságot.
Akkori otthonában együtt lakott egy hívő emberrel, aki gyakran hívogatta bibliaórára. Tudta, hogy az illető reggel ötkor indul munkába. Kivárta ezt az időt, és elmondta éjszakai élményét. Megkérdezte, hogy most mit tegyen. A lakótárs elsegítette őt a prédikátorhoz, aki aztán megmutatta az Úrhoz vezető utat. Ebből az emberből Krisztus boldog bizonyságtevője lett, és segítő a városi misszióban. Harminc év telt el azóta, és Hans hálásan tapasztalta, hogy az Úrért végzett munka nem hiábavaló.
Hasonló örömben volt része egy csendeshéten, ahol két leány számolt be arról, hogy édesapjuk az egykori vándorszálláson adta át életét az Úrnak.
Még egy visszaemlékezés azokra az időkre.
Egy nagypénteken Hans az otthon lakóinak próbálta megmagyarázni Jézus szenvedésének értelmét, a megváltás fogalmát. Áhítat után egy negyven év körüli férfi lépett hozzá arra kérve, hogy kísérje el a rendőrségre. Bűnvallást akar tenni. 13 évvel azelőtt rablógyilkosságot követett el, s már 12 éve ült helyette egy ártatlanul letartóztatott ötgyermekes apa. Mint űzött vadat kergette a lelkiismerete éjjel-nappal, és most már nem bírta tovább.
Hans nem tudta elhinni a történetet. Segítségül hívta a helyi lelkészt, aki előtt az ember megismételte a vallomását, és kijelentette, hogy eldobja az életét, ha az ártatlanul fogházban tartott apa nem nyeri vissza mielőbb a szabadságát. Kapcsolatba léptek tehát a bírósággal, a férfi őszintén bevallott mindent, és megtörtént a csere: a valódi bűnös elfoglalta az ártatlanul szenvedő helyét. Lecsukása előtt még közölte, hogy az eltelt évek alatt jól keresett, sikerült egy házat felépítenie, mert nősülni szeretett volna. Nyugtalan lelkiismerete azonban megakadályozta ebben, és ingatlanát most a helyette szenvedőre hagyta.
A vándorotthonra való visszaemlékezését Hans két fájdalmas élménnyel zárja. Egyik évben karácsony előtt nagy öröm érte valamelyik fiút, mert édesapjától csomagot kapott. Amikor kinyitotta, elsápadt, és rémülten hőkölt hátra. Revolver volt benne egy levél kíséretében, mely a következőt tartalmazta: „Ha nem vagy gyáva, lődd agyon magad, hogy a szégyent, amit nekünk okoztál, lemosd a családról! - Anyád.”
Két évvel később hasonló történt. Egy fiú – valami igazgatónak a fia – karácsonyra csomagot kapott. Tartalma egy kötél volt, és a mellékelt levél így hangzott: „Keresd meg a legközelebbi fát, és ha nem vagy gyáva, akaszd fel rá magad! Túl nagy szégyen, amit apádnak és anyádnak okoztál. Reméljük, hogy többé nem kerülsz a szemünk elé, és nem hallunk rólad. - Anyád.”
Így járt el két anya a maga testies ítélete alapján, mivel gyermekük kitört a polgári társadalom keretei közül, lopott, sikkasztott és a csavargó életet választotta. Mennyire más Istennek önmagáról mondott bizonysága: „Elfeledkezhet-e az anya gyermekéről, hogy ne könyörüljön méhe fián? Ha mindezek elfeledkeznének is, én terólad el nem feledkezem” (Ézs 49,15).
1935-ig tartott a munka a vándorotthonban. Az ún. Harmadik Birodalom munkaprogramja következtében eltűntek az utakról a csellengők. 1936-tól bűntették a csavargást, a koldulást és a munkakerülést. Fölöslegessé vált a már betelepített eper-, málna- és szeder- ültetvény. Pedig igen sok pénzt öltek bele.
A munka lelki gyümölcsei azonban megmaradtak az örökkévalóságra.
 
                                                                                           (Folytatjuk)
 
   Az Élet és Világosság  1993. novemberi számából  
Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenühöz