4. rész - metkapolna

A MAGYARORSZÁGI EVANGÉLIUMI TESTVÉRKÖZÖSSÉG

NYÍREGYHÁZI KÖRZETÉNEK, ÉS AZ "ATYÁM HÁZA"
" Jézus Krisztus tegnap és ma és örökké ugyanaz."
Zsid 13,8
Üdvözöljük gyülekezetünk honlapján!
IDŐSKORÚAK GONDOZÓHÁZÁNAK HONLAPJA

TESTVÉRKÖZÖSSÉG

A MAGYARORSZÁGI EVANGÉLIUMI

Tartalomhoz ugrás

Főmenü:

Élet és Világosság > Visszatekintés az Élet és Világosság múltjába > A Metodista ébredés története

A METODISTA EGYHÁZ KELETKÉZÉSE
(4. folytatás)




Oxfordi egyetemi évek

Wesley 1720-ban fejezte be a Charterhouse iskolát, s utána Oxfordba ment a Christ-Church Egyetemre. Itt olyan társaságba és környezetbe került - hogy ne mondjuk, szinte belelökték -, amilyet azelőtt egyáltalán nem ismert. Az akkori egyetemek istentelenségükről voltak nevezetesek, emiatt nemcsak a hallgatókat érhette vád, a tanárok közül is sokan kicsapongó életet folytattak.
Ha már a Charterhouse iskola olyan súlyos próbának tette ki Wesley gyermekkori hívő neveltetését, mostani környezete valóságos csapást jelentett neki. S bár az otthoni légkör nyomai egyre-másra eltünedeztek életéből, a külső vallásos gyakorlatok közül bizonyos dolgok - pl. a bibliaolvasás és hasonlók - mégis megmaradtak.
Wesley az első oxfordi tanulmányi, évben egyszerűen csak sodródott minden hasznos vagy komolyabb életcél nélkül. Csalódik, aki azt hiszi, hogy egyetemi évei kezdetén némi nyomát találhatja annak a későbbi munkának, mely Anglia egész életét mozgásba hozta.
Egyik évfolyamtársa így jellemzi őt: „Nagyon intelligens, éles elméjű diák, aki agyafúrt logikájával mindenkit elbolondít, és roppant élvezi, ha valakit összezavarhat, és lóvá tehet.”
Talpraesettsége, humoros természete miatt társai kedvence lett.
Élénk levelezést folytatott családtagjaival, kik akkoriban költöztek Epworthból Wrootba.
Levelei őszinte aggódásról tanúskodnak szerettei sorsáért, és szavai irántuk való mélyvonzódást tükröznek. Az ösztöndíj, amit kapott. minden takarékosság ellenére nem volt elég oxfordi kiadásainak fedezésére, apjának itt-ott ki kellett fizetnie János néhány számláját, ami nem kisnehézségébe került. Ez az állandó küzdelem a tanulmányok anyagi fedezéséért egyike volt Wesley legfájdalmasabb élettapasztalatainak.
Édesanyja, Zsuzsanna hűségesen, valóságos védőangyalként követte fia életének minden lépését. Bátorító, vigasztaló levelekkel támogatta. Íme egy példa: „Kedves János, ne veszítsd el kedvedet. Tedd kötelességed, légy hűséges tanulmányaidban, és reménykedj abban, hogy jobb napok következnek. Mindn nehézség ellenére talán még az év vége előtt megtakaríthatunk számodra valamennyi pénzt. Könyörgök a mindenható Istenhez, kedves János, hogy áldjon meg téged.”
Wesley 1824-ben letette első vizsgáit, s most válaszút elé került. Életfontosságú döntés előtt állt: jövőbeli hivatását illetően választania kellett. Nem volt előtte kétséges, hogy szülei lelkészi pályára szánták,mégis fel kellett tegye a kérdést: megvannak-e benne azok a lelki feltételek, melyek ilyen szent hivatás betöltéséhez szükségesek. Ez a szorongatott helyzet arra ösztönözte, hogy elgondolkodjon akkori életmódja ürességén, értéktelenségén, melyről később így írt: „az alatt az időszak alatt sejtelmem sem volt a belső szentségről. Ellenkezőleg, folytattam egyik vagy másik megszokott bűnömet s méghozzá teljesen önelégült érzéssel. Meglehetős ritkán fordultam szembe a bűnnel. – rövid harc volt ez, többnyire úrvacsora előtt és után, melyhez évente háromszor járultam, kötelességből.”
Pontosan ebben az időben, amikor lassan tudatos lett Wesley előtt. hitéletének üressége, tett rá mély benyomást az egyetem szintén János nevű portása a maga egyszerű kegyességével. Egyik késő este Wesley könnyedén odaszólt a portásnak: „Eredj haza, és bújj a másik kabátodba!” – „Égen-földöm ez az egyetlen kabátom, és hálás vagyok érte Istennek.” – felelt a portás. „Menj akkor, és edd meg vacsorádat” – bíztatta Wesley. – „Mára már nem lesz más vacsorám, csak egy pohár víz – mondta az ember, - de hálát adok Istennek érte.” – „ No de késő van, s megeshet, hogy kizárnak, ugyan miért fogsz akkor hálát adni?” „Meg fogom köszönni neki a száraz köveket, amelyekre lehajthatom fejem.” – „János – fordult hozzá Wesley -, megköszönöd Istennek, hogy nincs mit felvegyél, nincs mit egyél, nincs ágad, ahová lefekhetnél, mi egyébért tudsz még Istennek hálát adni?” – „Ó hálát adok, mert életet adott,szívet, hogy szerethessem és vágyat, hogy szolgáljak neki.”
Wesleyt a nyíl szíven találta. Azonnal felismerte, ennek az embernek a hitében van valami, ami belőle, az egyetemi hallgatóból tökéletesen hiányzik.
Végre döntött amellett, hogy a lelkészi pályát választja, s édesapja azonnal írt neki, hogy figyelmeztesse: „Nehogy döntésed alapmotívuma a darab kenyér legyen, mint Éli fiainál volt!”
Zsuzsanna ellenben felismerte a változást fia magatartásában, s ezt válaszolta levelére: „Édesapádnak, más a látása mint az enyém. Azt hiszem, szeretné, ha messzebb menő tanulmányokat folytatnál. Ez – bár alkalmanként hasznos lehet – semmiképpen nem több mint a keresztyénség gyakorlati megélése. Buzgón kérem Istent, tartsa távol tőled ezt a rosszat, hogy fölösleges tanulmányoknak add magad, s közben az abszolút szükségeset félretedd. Nem tudnálak tanácsolni téged ebben a vonatkozásban. Áldjon és vezessen a Mindenható Isten, hogy a vallás legyen életed legfontosabb ügye, mert ez az egyedül legfontosabb dolog – minden más mellékes az élet isteni céljaival összehasonlítva. Teljes szívemből kívánom, hogy világosan lásd, van-e reménységednek szilárd alapja az örök életet illetően, s hogy ez Jézus Krisztus által történt menekülés-e? Ha ez a helyzet nálad, úgy minden fáradozásod hallatlan jutalma a belső bizonyosság lesz. De ha hiányzik belőled az a biztos reménység, akkor van rá okod, hogy több könnyet hullass emiatt, mint valaha bármilyen fájdalmad miatt hullattál.”
Wesleyt Potter püspök már 22 éves korában felszentelte a szolgálatra. Néhány figyelemreméltó könyv, amiknek olvasásába most belemélyedt, mély benyomást tett rá, és hatással voltak egész gondolkodására. Tulajdonképpen ezek jelentették azt az erős ösztönzést, mely élete sürgős megfordulására késztette. A következő könyvekről van szó: „Krisztus követése” Kempis Tamástól, Taylortől „Szenttől élni és halni”, valamint Law „Komoly hívás és keresztyén tökéletesség” c. műve.
Maga Wesley így nyilatkozott élete új irányáról: „Ebben az időben volt egy olyan kegyes barátom, amilyen még soha. Befolyása arra ösztökélt, hogy életfolytatásom egész módját megváltoztassam, és a megújulást komolyan vegyem. Naponta egy-két órára visszavonultam, hogy a Bibliát tanulmányozzam és imádkozzam, ezen kívül minden héten úrvacsorát vettem. Éber lettem minden szó- és cselekedetbeli bűnnel szemben. Vágyódni kezdtem belső szentség után és komolyan imádkoztam érte. Teljesítményeim alapján most már nem kételkedtem abban, hogy jó keresztyén lettem, miután olyan rendes életet folytattam.”
Szegény Wesley nem is sejtette, micsoda tévedésbe esett, mikor azt képzelte, hogy a magafabrikálta igazságnak valami értéke van Isten szemében. Egyáltalán nem ismerte még a Jézus által megkövetelt lelki újjászületés tényét és valóságát, valamint annak a feltétlen szükségességét, hogy a mennyek országába való bemenetelt Isten teszi lehetővé. Wesley pontosan abban a felfogásban élt, amiről Róma 10,3-ban ezt olvashatjuk: „Mert az Isten igazságát nem ismervén, és az ő tulajdon igazságukat igyekezvén érvényesíteni, az Isten igazságának nem engedelmeskedtek.” Wesleynek később meg kellett tapasztalnia: egyetlen emberi igazság, azaz semmilyen igazság, melynek gyökere magában az emberben van, nem képes helyettesíteni a Jézus Krisztusból származó igazságot. Mert Isten számára valamennyi emberi igazság teljesen elfogadhatatlan, mivel szent tekintete előtt csak annyi az értékük mint szennyes rongyoké.
A következő időkben Wesley megpróbált teljes igyekezettel szabadulni a belső megosztottságtól, ami valóban kárhozata minden megtéretlen embernek,mert most már belátta, mennyire szükséges a szándék becsületessége, az érzelmek tisztasága, igen, hogy szóban, tettben minden megnyilvánulásunk egyöntetű kell legyen, ha az a célunk, hogy a mennybe jussunk. A következő szavak mutatják, milyen mély hatással volt lelkére Jeremia Taylor „Szentül élni és halni” című könyve: „Mélyen megrendültem…  Elhatároztam, hogy egész életemet Istennek szentelem - minden gondolatomat, szavamat, cselekedetemet -, mivel teljes tudatában voltam, hogy a középút nem elég, s hogy egész életem minden területe - nemcsak egy része - vagy Istennek szánt áldozat lesz, vagy megmarad nekem, ill. a valóságban az ördögnek.”
Taylor könyvének lelki hatása azt eredményezte, hogy Wesley elkezdett naplót vezetni. Azt mondja: „Azzal a szándékkal kezdtem a naplóvezetéshez, hogy pontosabb számvetést tegyek, mint eddig: ezért ettől kezdve leírtam mivel töltöttem az időm minden egyes óráját.”
Hogy mennyire sikerült Wesleynek hűen megmaradnia elhatározásában ideje buzgó kihasználása illetően, azt egy jellemző megjegyzése mutatja: „Tétlenség és én búcsút mondtunk egymásnak.” Valaki találóan hozzátette: „…és többé nem találkoztunk.”


(folytatjuk)


Testvérközösség értesítő* 1991. április számából


*az Élet és Világosság elődlapja


Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenühöz