3. rész - metkapolna

A MAGYARORSZÁGI EVANGÉLIUMI TESTVÉRKÖZÖSSÉG

NYÍREGYHÁZI KÖRZETÉNEK, ÉS AZ "ATYÁM HÁZA"
" Jézus Krisztus tegnap és ma és örökké ugyanaz."
Zsid 13,8
Üdvözöljük gyülekezetünk honlapján!
IDŐSKORÚAK GONDOZÓHÁZÁNAK HONLAPJA
Tartalomhoz ugrás

Főmenü:

Élet és Világosság > Visszatekintés az Élet és Világosság múltjába > A Metodista ébredés története

A METODISTA EGYHÁZ KELETKEZÉSE
(3. folytatás)



Wesleyné, Zsuzsanna, a feleség és munkatárs

Wesleyné életében voltak igen keserves időszakok. János kétéves volt, amikor édesapját, 30 font adósság miatt letartóztatták és bebörtönözték. Felesége a jegygyűrűjét küldte el, hogy férje szabadon bocsátását kieszközölje, a férfi becsületét azonban sértette, hogy ilyen áron szabaduljon. Visszaküldte a gyűrűt Istentől várva segítséget, és bízva abban, hogy az Úr más módot találhat. Ezt a szomorú időt az istentelen, gyalázatos szomszédok arra használták, hogy Zsuzsannára és a gyermekekre bajt zúdítsanak. Felgyújtották Wesley-ék len kévéit, leszúrták három tehenüket, amik tejjel látták el a családot, és mindezt azzal a szándékkal, hogy a lelkész gyerekeit éhhalálba kergessék. Azonban „a bölcs asszony építi az ő házát” (Példabeszéd 14,1), igen, ezt teszi még a legnehezebb körülmények között is. Zsuzsanna szilárd hite átvezette a családot ezeken a viharokon. Néhány jó barát segítsége folytán végül Wesley, az apa, kiszabadult a börtönből 3 hónapi raboskodás után.
Életük legnagyobb nyomorúságát három évvel később élték át, amikor a rettenetes tűzvész a lelkész házát porrá égette. Később sem derült ki, melyik ellenség volt, aki a parókiát gyertyával felgyújtotta – valószínűleg az egyik rosszindulatú szomszéd. A gyerekeket baráti családok közt osztották szét, míg a ház ismét felépült. Súlyos csapást jelentett ez Zsuzsanna házi iskolája számára, és kemény munkába került, míg a visszatért gyermekek közt a rendet, a fegyelmezett magatartást ismét helyre állította.
Gyermekei nevelése mellett a lelkészné sokat munkálkodott férje sokszor lázongó, gonosz szándékú gyülekezeti tagjai közt is. Ez a munka úgy kezdődött a lelkészlak konyhájában vasárnap délutánonként, mint tanító Istentisztelet, amit gyermekei számára tartott. Nemsokára néhány szomszéd asszony engedélyt kért, hogy a vasárnap délutáni alkalmon részt vehessen. Isten megáldotta ezeket a szolgálatokat. A felolvasott prédikációk, a felszálló imák megragadták a jelenlevők szívét, és egyre több embert vonzottak a konyhai istentiszteletekre. Wesley lelkész akkortájt éppen Londonban tartózkodott. Inman, az epworthi segédlelkész nem dicsekedhetett sok sikerrel prédikátori szolgálatában, éppen ezért aggódva figyelte a dolgok alakulását. Féltékenység ébredt benne Zsuzsanna, eredményei láttán és egy harcias tiltakozó levelet küldött Wesley lelkésznek Londonba. Zsuzsannának eddig sikerült férjét meggyőznie az összejövetelek szükségességéről és jogosságáról, most azonban azt az utasítást kapta tőle, hogy hagyjon fel ezekkel a szolgálatokkal.
Wesleyné figyelemreméltó válasza így hangzott:
„Tény, hogy ezek az összejövetelek sokkal több embert vonzottak az egyházba, mint bármi más. mégpedig igen rövid idő leforgása alatt. A templomban 20-25 jelenlevő volt az esti istentiszteleteken, míg most 200-300-ra nőtt a számuk - vagyis többen vannak, mint ahányan Inman reggeli áhítataira járnak.
Azután, összejöveteleink nemcsak azt eredményezték az embereknél, hogy rendszeresen megjelenjenek az Úr imádására nyilvános istentiszteleteken, hanem csodálatos módon jóra befolyásolták az emberek érzéseit irántunk, úgyhogy 'most sokkal nagyobb barátságban élünk egymással; sőt mi több, a gyülekezeti tagok magatartása az Úr napját illetően előnyösen változott. Akik eddig vasárnaponként rendszerint az utcán csavarogtak és játszottak, most eljönnek, hogy meghallgassák egy jó prédikáció felolvasását, ami bizonyára inkább a Mindenható kedve szerint való.
Nem szükséges eléd tárnom a következményeit azon szándékodnak, hogy az összejöveteleknek véget vessünk. Ha minden mérlegelés után úgy találod, helyes ezeknek az alkalmaknak megszűntetése, akkor ne kívánd, hogy én állítsam le, mert lelkiismeretemmel ezt soha nem tudnám összeegyeztetni.
Küldj akkor írásban egy határozott parancsot, mégpedig olyan egyértelmű megfogalmazásban, mely engem minden mulasztás és büntetés alól felold azt illetően, hogy elszalasztottam a jó cselekvésének alkalmát - hogy igazolva legyek ebben azon a napon, amikor neked és nekem meg kell majd jelennünk a mi Urunk Jézus Krisztus hatalmas és rettenetes ítélőszéke előtt.”
Aligha szükséges mondanunk, hogy ez volt az utolsó alkalom, amikor Wesley szót ejtett a vasárnap délutáni összejövetelek beszüntetéséről. Zsuzsanna új meg új erőt kapott, és a konyhában tartott összejöveteleken bőséges áldás nyugodott.'
Ez csak néhány vonásban megrajzolt kép arról az összehasonlíthatatlan asszonyról, aki a metodizmus anyja lett. Ilyen anyát kapott Wesley János - vezetőnek gyermekkora éveiben és meghitt tanácsadónak a későbbi időre.

Wesley a Charterhouse iskolában (1714-1720)

John édesapjának egyik jótevője, a buckinghami, herceg, lehetővé tette, hogy Wesley János aki még 11 éves sem volt, helyet kapott a híres Charterhouse iskolában. Az otthontól, való elszakadás, a nyilvános iskolába való belépés, írtózatos változás jelentett a kis Jánosnak, felmérve az istenfélelem hiányát, mely a 18. század nyilvános iskoláit jellemezte.
Egészen normális dolognak számított abban az időben, hogy az idősebb diákok erőszakkal elvették fiatalabb társaik ennivalóját, amikor nekik éppen így tetszett. János azonban hozzászokott már korábban a sovány koszthoz, mivel édesanyja konyháján sosem volt úr a bőseg. Sokkal kevésbé érintette ez a kemény igazságtalanság, mint amennyire szenvedett volna emiatt, ha édesanyja elkényeztette volna.
A gyermek, aki a szülői gondoskodással körülvett otthonból nyilvános internátusba (kollégiumba) kényszerül, gyakran nagy veszélybe kerül Wesley János ezt írja életének erről a szakaszáról:
„A következő 6-7 évet olyan iskolában töltöttem, melynek nem voltak külső korlátai, s én sokkal hanyagabb lettem, mint előtte bármikor. Még hétköznapi kötelességeimet is elhanyagoltam, azonkívül folyamatosan benne éltem bűnökben, melyeket én ugyan annak tartottam, habár a világ szemében nem volt vétkes színezetük, Egy dologhoz viszont ragaszkodtam: kitartottam a bibliaolvasásban, valamint a reggeli, esti imádkozásban”
Wesleytaz indítja ezeknek a soroknak leírására, hogy semmit el ne titkoljon valóságos állapotából élete 10 és 17 év közötti szakaszán. Amit ír, az önmagáért beszél. Ha valaki még legegyszerűbb kötelességeit is elhanyagolja, ez világosan arra mutat, hogy az ilyen lélekben kialudt a világosság szikrája és szíve a gonosz felé hajolt.
Wesley János egyértelműen megállapítja, hogy ebben az időben eltért a gyermekkorában kapott oktatástól és kialakult jó szokásaitól. Bámulatos, milyen dolgokra alapította most reménységét az örök élettel kapcsolatban.

A következők alapján hitte, hogy megmenekül:
- először, mivel nem volt olyan rossz, mint mások;
- másodszor, mert mindenek ellenére volt benne vágy a vallás iránt;
- harmadszor, mert olvasta a Bibliát, járt a templomba és imádkozott.

Milyen elégtelen mércéje lett a Mester tanításával ellentétben! Kínosan pontos lehet valaki az említett három dologban - s ettől még nem lesz keresztyén. A hanyatló egyházi élet s a körülötte uralkodó félelmetesen lezüllött lelki, erkölcsi állapotok okozhatták, hogy a fiatal diák elégnek találta a fenti mércét magára nézve. Megtérése után János hamar rájött, hogy csak a haszontalan embernek vigasztalás, ha gonoszabb életű személyhez hasonlíthatja önmagát. Évekkel később felismerte, milyen semmit érő, hatástalan a vallási kötelességek legkínosabb pontossággal való betartása is - akkor önmagától Istenhez fordult, hogy elérje, amire igazán szűksége volt: a megtérést.

(folytatjuk)


Testvérközösség értesítő* 1991. márciusi számából


*az Élet és Világosság elődlapja

Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenühöz