2. rész - metkapolna

A MAGYARORSZÁGI EVANGÉLIUMI TESTVÉRKÖZÖSSÉG

NYÍREGYHÁZI KÖRZETÉNEK, ÉS AZ "ATYÁM HÁZA"
" Jézus Krisztus tegnap és ma és örökké ugyanaz."
Zsid 13,8
Üdvözöljük gyülekezetünk honlapján!
IDŐSKORÚAK GONDOZÓHÁZÁNAK HONLAPJA

TESTVÉRKÖZÖSSÉG

A MAGYARORSZÁGI EVANGÉLIUMI

Tartalomhoz ugrás

Főmenü:

Élet és Világosság > Visszatekintés az Élet és Világosság múltjába > Isten Szántóvetői > 17. Hans Krebs

ISTEN SZÁNTÓVETŐI

(2.)
Hans Krebs



Isten egyre Hans nyomában volt, és 1923 pünkösdjén "utolérte".
Vasárnap reggel barátaival edzésre ment – a maratoni futást gyakorolták. A közeli erdőben azonban lelki konferencia folyt 1000-1500 résztvevővel. Sok fiatal is volt köztük. Hans szerint szegényeket az ilyen alkalmakon csak elbutították.
Nagyobb hasznuk lenne abból - ez volt az edzett sportoló véleménye -, ha futással, tornával az izmaikat acéloznák. Mi értelme annak, hogy órákon át ott állnak, és hallgatják a prédikációt?
Azon a pünkösdi reggelen - miközben a köröket futotta - Hans bosszúsága egyre nőtt az ostoba „lelkizők" miatt. Amikor a hallgatók körének közepén észrevett egy bajuszos férfit - akit sportszerűtlennek és emiatt különösen visszataszítónak talált - elhatározta, hogy elrejtőzik egy bokor mögött, kivárja az alkalmas pillanatot, beugrik közéjük, és felszólítja a szónokot, hogy hagyja abba a népbutítást. Ő egyébként olyan fiú volt, aki ha valamit elhatározott - akár a legbolondabb ötletet mindenáron végrehajtotta.
Megállt hát a bozótban, és forrt benne a méreg. Mérlegelte, mit fog odamennydörögni annak a bajuszosnak. Először azonban kicsit hallgatózott, hogy megértse, miről beszél. Éppen 1Kor 9,24-27 verseket olvasta: "Nem tudjátok-e, hogy akik versenypályán futnak, mindnyájan futnak ugyan, de egy veszi el a jutalmat? Úgy fussatok, hogy elvegyétek. Mindaz pedig, aki pályafutásban tusakodik, mindenben megtartóztatja magát; azok ugyan, hogy romlandó koszorút nyerjenek, mi pedig romolhatatlant."
Nahát, ez az ember éppen a sportról beszél! Most jön majd a korholás a vasárnap megszentségtelenítése miatt - gondolta Hans -, bizonyára leszedi a keresztvizet az itt futkározó sportolókról!
De nem ez történt. A szónok példaképül állította a futókat. „Láttátok itt elrohanni őket? – kérdezte hallgatóit. - Az egyik még a cipőjét is lehúzta, és mezítláb futott. A másik a trikóját vetette le, mert akadályozta. Tegyetek ti is úgy, mint a hosszú távon futók! Vessetek le mindent, ami akadályoz abban, hogy a célt elérjétek!" Es egyre dicsőítette a futók bátorságát, önfeláldozását, kitartását.
A szónok egyáltalán nem tűnt handabandázó ifjúsági vezérnek, aki olcsó lelkesedést akar kicsikarni. Mégis mindenki mozdulatlanul csüngött a szavain. Még a bokorban rejtőző is. A férfi most elkezdte Jézust magasztalni, és ábrázolta, milyen örömöt, békességet, erőt és reménységet ad már itt, a jelenlevő világban. Az örök célnál pedig szemtől szemben találkozhatunk vele, és elvehetjük kezéből a győzelmi koszorút.
Aztán saját életéről tett bizonyságot. Hívő családban nőtt fel. A szülők gyermekkorától kezdve magukkal vitték a gyülekezetbe. Ö azonban torkig volt vele. Belépett egy tornaegyletbe. (Aha, gondolta Hans, azért ért úgy a sporthoz.) Több díjat nyert. (Akárcsak én, futott át Hans fején.) Egy napon elköltözött otthonról, hogy folytassa tanulmányait. Örült, hogy a kegyes járomból kibújhatott, és lerázhatta a szülői ház nyűgét.
Szülei mindenesetre gondoskodtak róla, hogy hívő környezetben találjon szállást, de ő soha nem ment el a háziakkal egyetlen összejövetelre sem. Boldog volt, hogy minden kegyes limlomot levethetett, és élvezhette a nagyváros bőséges kínálatát.
Egy napon fiatal, lelkes evangélista jött a városba. A szállásadók kérték lakójukat, hogy legalább egyetlenegyszer menjen el velük meghallgatni az illetőt. Kétszer elutasította a meghívást, aztán tisztességből egyszer mégis elment. Az óra végén azonnal odalépett az előadóhoz, és megmondta, mivel nem értett egyet. "Ó - mondta az evangélista -, ami téged érdekel, és ami különösen értékes, az holnap kerül sorra. Jöjj el még egyszer!" Elment tehát másnap, aztán harmadszor is. És Jézus evangéliuma szíven találta.
Amit egykor a "vallásos" kisfiú megunásig hallott, és amiből soha nem lett élet a számára, azt most megértette, az most megragadta: Jézus Krisztus élő Úr és Megváltó, Őbenne minden megnyerhető, ami az életben és halálban szükséges.
Odament az evangélistához, kiöntötte a szívét, és élete új értelmet nyert.
„Aztán - folytatta a bajuszos a beszámolót - hazaérve végignéztem a szobám falára aggatott babérkoszorúkon és okleveleken. 'Ezek voltak - gondoltam magamban -, amik visszatartottak az igazi kincs utáni törekvéstől. El velük, a kályhában a helyük!' És tudjátok, mi maradt belőlük? Egy fél marék hamu, meg néhány drótdarab. Négy évi küzdelem, futás összes eredménye! Többet a világ nem tud nyújtani''
A bokorban lapuló már régen feladta minden ellenállását. Igaza van ennek az emberek, gondolta. Nem a sportot szidja, ócsárolja, hanem Jézust magasztalja, felmutatja azt az életet, amit Ő ad ingyen kegyelemből. Ha másképp beszél, nem tett volna Hansra olyan mély benyomást, és Jézus nem ért volna célhoz vele. Most azonban Isten ott a bokor mögött "utolérte". Felismerte önmagát Jézus világosságában. Milyen szennyes, bűnös, képmutató volt is az élete! De szíve mélyén szilárd bizonyosság ébredt, hogy Jézus megbocsát neki, és új életet kezdhet, új célkitűzéssel.
Előbújt a bokor mögül, odament edzőjéhez a pályára, és bejelentette, hogy többé nem jön, felhagy a sporttal, és Jézus segítségével új életet kezd.
Átöltőzött és hazament. Édesanyja meglepődött, hogy olyan korán megérkezett. Hans nem szólt semmit. Egyelőre hallgatott arról, ami vele történt. Még nagy összevisszaság tombolt a szívében. Édesanyja vacsora után meghívta az esti bibliaórára, és örömmel, csodálkozva vette tudomásul, hogy mind Hans, mind az öccse, aki szintén nagyon jó futó volt rövidtávon, azonnal igent mondott.
Hadd mondja el Hans személyesen, mit élt át azon az estén!
„A Kékkeresztes (antialkoholista) egylet összejövetelére mentünk. A szónok többek között beszámolt egy sokgyerekes családról, ahol az apa alkoholista volt. A mi apánkat nem lehetett éppen iszákosnak nevezni, de szeretett elüldögélni egy-egy pohár sör mellett. Többször fizetett másoknak is, ami bennünket bizony anyagi nehézségbe sodort.
Öcsém és én azt hittük, hogy anyánk árulta a szónoknak családi problémáinkat, ő pedig a pódiumról mindent kifecsegett. Alig tudtam odafigyelni a többi mondanivalójára. Hazafelé aztán jól megmostuk anyám fejét, hogy ilyen szégyenbe hozott minket. Ő azonban kijelentette, hogy az előadót most látta először, és egyáltalán nem beszélt vele. A helyzet az, hogy sajnos az országban sok helyen uralkodik ilyen szomorú állapot, mondta.
Öcsémmel egy szobában aludtunk. Hajnali háromkor megszólított:
- Te nem alszol? Mi bajod?
- Te sem alszol - felettem. - Azon gondolkodom, amiről tegnap este hallottunk. Mekkora nyomorúság az alkohol!
Öcsém erre kijelentette:
- Ha valóban így áll a dolog, akkor többé nem iszunk!
Mivel mindketten sportolók voltunk, eddig sem nagyon részegeskedtünk, és egyáltalán nem dohányoztunk, Kőművesek között viszont az volt a felfogás, hogy a sör 'folyékony kenyér'. Gyakran kínáltak minket, s mi elfogadtuk. Azon az éjszakán viszont elhatároztuk: 'Ennek egyszer s mindenkorra vége!'
Most aztán beszámoltam öcsémnek – később anyámnak is -, hogy mi történt velem délelőtt. Mire kijelentette, hogy ő is Jézust akarja követni. Megfogadtuk, hogy támogatjuk egymást a keskeny úton. Arról sejtelmünk sem volt, hogy mit jelent ez a gyakorlatban.
A pünkösdi ünnepek után folytatni kellett a munkát annál az építkezésnél, ahol előtte dolgoztak. Mindjárt reggel közölték a háziasszonnyal, hogy a szokásos sörre többé nem tartanak igényt. Reggelinél mégis ott állt egy fél pohárral Hans tányérja mellett. Egyik munkatársa mindenáron rá akarta beszélni, hogy legalább ezt a kis adagot igya meg. Hans állhatatos maradt. Erre ketten lefogták, az egyik. kifeszítette a száját, a másik meg beletöltötte a sört. Hans az egészet az arcukba köpte. Attól kezdve békén hagyták, illetve ilyen módon nem kísér1eteztek vele többé. Azon az estén olyan boldogan karikáztak haza öccsével együtt, ahogy azelőtt egyetlen sporteseményről sem.
Hans megtérése első pillanatától égett a vágytól, hogy másoknak is továbbadja, amit az Úrtól nyert. De nem tudta, hogyan kezdje. Összesen két fiatalembert ismert, akik valahova a hegyek közé jártak bibliaórára. Hans és társai néha bekukucskáltak az egyszerű kunyhó ablakán, ahol a két fiú másokkal együtt az igehirdetést hallgatta, és a haszontalan leselkedők nem átallottak olykor köveket behajigálni, hogy az áhítatot megzavarják.
Hans most fülön csípte a két fiút, és megkérdezte tőlük, hogy talán saját személyes céljaikra bérelték ki a keresztyénséget? Ők nagy szemet meresztettek, és értetlenül bámultak Hansra, aki beszámolt nekik megtéréséről, aztán így szólt: „Ti már két-három éve jártok a bibliaórára, és soha senkit nem kérdeztetek, hogy nem akar-e veletek tartani. Az egész város ifjúságát meghagytátok a bűnben, és megelégedtetek azzal, hogy saját bőrötöket megmentettétek!”
Hans legszívesebben szülővarosa egész fiatalságát odacipelte volna Jézushoz. A két barát ismert valakit, akinek a segítségével aztán egy keresztyén ifjúsági egyesületet alapítottak.
Az első összejövetelre Hans meghívta egykori sporttársait. Harmincnyolcan jöttek el a negyvenkettőből. Azt hitték, hogy valami új sportklub alapításáról lesz szó, és az újra az ifjúság mindig fogékony. Nagyot néztek, amikor Hans bizonyságot tett arról, amit megtapasztalt, kijelentve, hogy többé őt a sportpályán nem fogják látni. Eddig a sport rabszolgája volt, de Jézus megszabadította. Barátai azt hitték, hogy meghibbant.
Attól kezdve minden csütörtökön összejöttek. A barátok száma először tizenkettőre csökkent, majd egyre fogyott, végül ketten maradtak állhatatosak a keskeny úton. Hívogattak viszont másokat, úgyhogy a szobácskában minden alkalommal 30-35 fiatal szorongott. Valamennyien húsz éven felüliek voltak.
Sokan jutottak közülük hitre. Egyesek azonban visszaestek. Ennek az oka szinte minden esetben az volt, hogy hitetlen leánnyal kötöttek házasságot. Ne legyetek hitetlenekkel felemás igában-, ez áll fiúkra és leányokra egyaránt.
Hans ifjúsága nagyon boldog volt Jézus Krisztus követésében. Ha valami építkezésnél dolgozott, messziről hallani lehetett, amint hívő énekeket énekelt vagy fütyült. Mestere sokszor figyelmeztette a segédeket: „Vigyázzatok, Hans odabent dolgozik, most nem szabad káromkodni”
(Folytatjuk)

Élet és Világosság 1993. augusztusi számából


Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenühöz