2. rész - metkapolna

A MAGYARORSZÁGI EVANGÉLIUMI TESTVÉRKÖZÖSSÉG

NYÍREGYHÁZI KÖRZETÉNEK, ÉS AZ "ATYÁM HÁZA"
" Jézus Krisztus tegnap és ma és örökké ugyanaz."
Zsid 13,8
Üdvözöljük gyülekezetünk honlapján!
IDŐSKORÚAK GONDOZÓHÁZÁNAK HONLAPJA
Tartalomhoz ugrás

Főmenü:

Élet és Világosság > Visszatekintés az Élet és Világosság múltjába > A Metodista ébredés története > William J. Hyde

A METODISTA ÉBREDÉS TÖRTÉNETE

Lóháton és Bibliával - Irány a préri
William J. Hyde
(2. rész)


A vonat az Egyesült Államok határa felé közeledett, és az utasok idegesen kérdezgették: mennyire lesz szigorú a vámvizsgálat. Hyde kinyitotta nagy fémbőröndjét, és egyetlen pillantással felmérte a tartalmát: egy sereg tankönyv, egy Biblia, egy régi metodista énekeskönyv, ünneplő öltöny, néhány fehérnemű, zokni, zsebkendő és apró használati tárgyak. Mosolyogva állt meg mellette a vámtiszt.
- Hova utazik, fiatalember?
- Dakotába.
- Az indiánok ellen akar harcolni?
- Nem, valami sokkal rosszabb ellen1
A vámos szemüvege kerete fölött végignézett a koffer tartalmán. és kihúzta az énekeskönyvet.
- Ez a harci felszerelése?
- Részben.
- Csak nem prédikátor?
- Reménységem szerint az vagyok
- Na, jól van, fiatalember. Csukja be a bőröndjét! Sok szerencsét!
Hyde meghökkent. Nem nézik prédikátornak? Gyorsan "felleltározta" magát. Egészséges teste öt láb, hét coll (168 cm) magas, súlya 125 font (65 kg), ez bizony nem 'valami imponáló. Személyes tulajdona csekély, készpénze még csak ötven dollárra sem rúg. Tulajdonképpen mivel dicsekedhet?
Hálásan emlékezett vissza egy nőtestvér szavaira: "Vili, Isten nagyon fel tudja használni a hangodat. Amikor beszélsz, olyan nintha imádkoznál." Hát ezt plusz pontnak könvvelhette el. Csakhogy ez a hang nem tudott énekelni. Tehát Ismét egy mínusz. De aztán eszébe jutott dr. Traveller levele, mely ott lapult a zsebében. "Nekem olyan ember kell, aki a lehetetlent is lehetségessé teszi, még ha az egész élete rámegy is." Ez az! Ennek alapján határozta el magát az utazásra.
Chicagóban át kellett szállnia, aztán folytatódott az út egyre nyugat felé. Minél messzebb haladtak, a kép egyre vigasztalanabb lett. A földek mocsarasak, a ritkán fel-felbukkanó kisvárosok piszkosszürkék, a házak viharvertek. A távolból fedett szekerek hosszú sora látszott.
- Még annyi pénzük sincs, hogy vonattal utazzanak - bökött feléjük ujjával egy útitárs. - Minden szekérben egy-egy család ül gyerekkel, cókmókkal együtt. A dakota préri úttörői.
Végre megérkeztek Aberdeenbe, Dakota földjére. Itt kellett találkoznia dr. Travellerrel. A püspök már a pályaudvaron állt. Ötvenes éveiben járhatott, haja kissé őszült, kék szeme csillogott. Fekete öltönyt viselt, és egész megjelenése alig féken tartható tetterőt árult el.
- Késtek egy kicsit - mondta barátságosan. - Öt perc múlva indul a vonatunk a szomszéd vágányról. Grotonig együtt utazunk, ez lesz az állomáshelye. Én onnan továbbmegyek.
Ezer kérdés kavargott Hyde fejében, de úgy gondolta: jobban teszi, ha arra figyel, amit Traveller mond. Megtudta. hogy Groton fejlődésnek indult, szép kilátásokkal kecsegtető város, vasúti csomópont, most építik második gabonatárolóját. Egyetlen főutcája van, de rajta haladnak át a préri új telepeseinek karavánjai. Érthető, hogy a püspök lelkesedett az ottani munkáért.
- Menjen a vaskereskedésbe, és ismerkedjék meg Mr. Johnsonnal. Össze fognak barátkozni. Itt ez a szokás - tanácsolta Hyde-nek.
Befutottak a grotoni állomásra. A két férfi egy darabig sétálgatott a vonat mellett, amíg a rakodás történt, s amikor a kalauz beszállásra szólított fel, Traveller a lépcsőre ugrott. Felemelte kezét, és odakiáltott fiatal kollégájának:
- Dig or die (szánts vagy halj meg), Hyde testvér! (Ez amolyan angol szólásmondás.)
A vonat elrobogott, és Hyde ott állt egyedül egy poros, alföldi kisváros állomásának peronján.

* * *

Ennyi talán elég annak bevezetéséül, hogyan került William J. Hyde első állomáshelyére. Nézzük most, milyen módszerrel látott neki a munkának.
Legelőször megismerkedett a barátságos Johnson családdal. A vaskereskedő még aznap elvitte őt bemutatni a helybeli presbiteriánus lelkésznek. Dr. McLean azonnal felkínálta kölcsönzésre gazdag könyvtára szép darabjait, s kicsit tájékoztatta Hyde-et a helyi viszonyokról.
- Groton kicsi település, de nagy a hatósugara. Nem sokat lát itt a fejlődésből, ha köröskörül a gyepkunyhókra néz. De az ország nagy, és minden növekszik benne: a családok, a farmok, az üzletek. Az egyházaknak is növekedniük kell. Örülök, hogy eljött, Hyde testvér!
William örömmel állapította meg, hogy itt nincs Irigység és harc a presbiteriánusok és a metodisták között.
- Sőt, amit érzek, az több mint öröm - folytatta McLean.
- Csaknem három éve vagyok itt, és sokszor kívántam, hogy a metodisták is megérkezzenek. Nézze, vannak dolgok. amiket a metodisták megtehetnek, de a presbiteriánusok soha.
- Köszönöm - mondta Hyde, és csak egy bizonyos idő múlva jött rá, mit jelent ez a megjegyzés.
Szálláskérdése Johnsonéknál oldódott meg. Kofferjét - az egyfogatú kocsit visszautasítva - maga hozta el az állomásról, és kevés holmiját hamar elhelyezte a nagyon egyszerű, de barátságos padlásszobában. A presbiteriánus lelkész pedig már másnap estére meghívta vendégszolgálatra.
Hyde azonban még életében nem tartott egy "igazi" prédikációt. Igehirdetés után sokszor végezte a hívogatást, most azonban oda kellett állnia egy szép, kerek beszéddel a gyülekezet elé. Azonnal vacsora után nekiült, hogy a prédikációt elkészítse. Maga elé tette a Bibliát, énekeskönyvet, egy filozófiai művet és két teológiai kommentárt. Ezeknek az anyaga több évre elegendő lett volna. De hiába töprengett, a prédikáció nem akart összeállni. Megpróbált emlékezetébe idézni néhány jó igehirdetést, amit másoktól hallott - nem ment velük semmire. Az egyetlen, amit tehetett, hogy textust választ és szép logikai sorrendben ráépíti a gondolatait.
Húsz különböző témába fogott bele azon az éjszakán. aztán mindet elvetette. Vagy túl komplikáltak, vagy túl egyszerűek voltak. Végül a gondolatok zűrzavarában egyetlen Ige állt elé világosan és mozdíthatatlanul: "Nem szégyenlem a Krisztus evangéliumát." Úgy döntött, hogy ez legyen az Egyesült Államokban tartott első prédikációjának az alapigéje.
A délelőtti istentiszteleten a lelkész bemutatta, és bejelentette esti szolgálatát. Hyde délután ismét leült az Ige mellé, és rájött, miért kínlódott annyit előző este: csak arra törekedett, hogy egy jó prédikációt mondjon, ahelyett hogy végiggondolta volna, mivel használ legtöbbet a hallgatóknak. Nem tudta, kikből áll majd az esti gyülekezet, de egyben bizonyos volt: alapjában véve minden embernek ugyanazok a problémái, ha tehát egyet ezek közül elővesz, és elmondja vele kapcsolatban saját tapasztalatait, szavai bizonyára elérik hallgatói szívét.
Nyolc órakor McLeannal együtt lépett a szószékre. Kicsi termete miatt örült, hogy nem valami óriás mellett kell megjelennie. Eszébe jutott Wesley levele, amit George Shadfordnak írt, amikor Amerikába küldte őt: "George, kibocsátlak a nagy amerikai kontinensre. Add tovább az üzenetet a nap ragyogó sugarai alatt, és tégy annyi jót, amennyit csak tudsz."
Bevezetőül kedvenc énekét mondta be, és várta, hogy ugyanolyan lelkesen hat a gyülekezetre, mint otthon. Úgy látszott azonban, hogy itt nem kedvelik annyira ezt az éneket. Közben egyre jöttek az emberek, egyszerű vidékiek, napbarnított arccal. Az idegen prédikátor ritkaságszámba ment itt. Az Ige felolvasása és imádság után Hyde már egész otthonosan érezte magát. Beszélni kezdett arról, hogy mindnyájan követünk el hibát, de emiatt nem kell szégyellnünk magunkat. Csak akkor, ha szándékosan teszünk valamit, amit kerülnünk kellett volna. A vétek szégyenkezést von maga után, és a bűn, a szégyenkezés gyávaságba űzi az embert.
Elmondta egy diáktársának esetét, aki jó tanuló létére egy napon nem készült, és engedett a kísértésnek, hogy inkább csaljon, mintsem rossz jegyet kapjon. Utána persze furdalni kezdte a lelkiismeret. Kerülte a társait, és elmaradt annak a professzornak az előadásairól, akit becsapott. Majd úgy döntött, hogy az iskolából is távozik.
Mielőtt azonban elment volna, megbánta tettét, és a bűnbánat felbátorította, hogy bűnét bevallja. Ezzel egész élete rendeződött. Velünk is így van: ha bűneinket megbánjuk, az Ur kész megbocsátani, és segít az új kezdetben. A szégyen emberkerülővé tesz; a vétkes ember egyik gyülekezetből a másikba vándorol, a nevét cserélgeti, hogy önmaga elől meneküljön. Rossz dolog, ha szégyenkeznünk kell önmagunk előtt, de az Ur Jézust szégyellni - ennél mélyebbre nem süllyedhet az ember.
Péter szégyellte, hogy az Úr tanítványa, még azt is megtagadta, hogy ismeri a Mestert. Mikor azonban megbánta tettét, büszke lett a Jézussal való kapcsolatra, és Krisztus az ő hitvallására építette anyaszentegyházát. Pált, miután Jézusnak adta életét, sok városban gyalázták, üldözték, megverték és bebörtönözték. De ugyanez a Pál mondta: "Nem szégyenlem a Krisztus evangéliumát." Minden embernek meg kell kérdeznie: milyen kapcsolatban vagyok Jézussal? Nevetségessé teszem az Úr gyülekezetét, hiába veszem Isten nevét? Szégyenlek Jézus tanítványai mellé állni? "Aztán nem érinti meg a szívet - buzdított a prédikátor -, milyen nagy szüksége lenne ennek a hatalmas országnak keresztyén szülőkre, becsületes fiatalokra, önzetlen tanítókra és tisztességes kereskedőkre? El tudod-e mondani, hogy haza akarom vinni a Krisztusról szóló üzenetet otthonomba, a munkahelyemre, az üzletembe, mivel nem szégyellem a Krisztus evangéliumát?"
A presbiteriánus lelkész fejezte be áldással az istentiszteletet. Az emberek nem Siettek haza, hiszen a templom számukra nemcsak, vallásos élményt jelentett, hanem társadalmi eseményt is. Szívélyesen kifaggatták az újonnan jöttet, és tanácsokat adtak neki, hogyan lehetne eredményes a munkája. Egyesek a segítségüket is felkínálták.
Hyde másnap összetalálkozott valakivel, aki részt vett előző este az istentiszteleten. Kislánya is vele volt. Felesége, aki nem mehetett el, megkérdezte a kicsit, hogy tetszett neki az új prédikátor.
- Remek fickó - mondta a kislány.
- De hogy prédikált? - faggatta az anya. A gyermek hadonászni kezdett a karjával.
- Mint egy cséphadaró - válaszolta.
William pedig jól bevéste emlékezetébe: vigyázz a karodra, Hyde testvér!
A legsürgősebb feladatok közé tartozott, hogy valami épület után nézzen, amit berendezhet gyülekezeti helyiségnek. Kész volt bármilyen üres üzletet, raktárt igénybe venni, csakhogy elkezdhesse a munkát. A főutca két oldalán azonban összesen tizenöt épület állt, és mind foglalt volt. A patkoló kovács viszont felhívta figyelmét a függetlenségi háború harcosainak összejöveteli helyiségére, amit hosszas ide-oda küldözgetés után kibérelt. Csak utána nézte meg, milyen üzletet is kötött.
A helyiség a játékkaszinó fölött volt, a padlástérben. Létrán - jobban mondva összeszegezett deszkákon kellett felmászni a meglehetősen meredek tető alá, ahol az alacsony Hyde is csak közvetlenül a tetőgerinc alatt tudott kiegyenesedve megállni. A júniusi nap teljesen átforrósította a cserepet, és az egész pókhálós helyiségben szinte elviselhetetlen, áporodott sörszag terjengett. Johnsonék segítségével sikerült egy özvegyasszonyt megnyerni a takarításra, és Mary erélyes keze nyomán eltűnt a por, a pókháló, az ablakról a légypiszok, a padló pedig meglepően fehér lett. Leszedték a falról az összelőtt zászlót, Lincoln elnök elrongyolódott arcképét, és Hyde a bútorzaton kezdte törni a fejét.
Eszébe jutott, milyen viszonyok között zajlott le az első istentisztelet fehérek számára Dakota földjén. A prédikátor egy felfordított hordót használt szószéknek. Hyde bízott találékonyságában, hogy a körülmények itt sem lesznek rosszabbak. Bejárta Groton valamennyi üzletét, és összeszedte az összes üres ládát, amit csak felhajthatott. A kereskedők nem nevették ki, hanem rettentően örültek annak, hogy segíthetnek a semmiből templomot előállítani. Hyde nagy meglepetésére szinte valamennyi talált rá alkalmat, hogy még a hét eltelte előtt felmásszon a létrán, és megnézze a munka haladását. A szemlélődők között volt egy csapat fiú is.
- Na, fiúk - kérdezte Hyde -, szerintetek miből csinálhatnánk padokat?
A postamester fia azt ajánlotta, hogy kérjenek kölcsön minden vasárnapra az iskolából. Egy másik észrevette a felhalmozott szögeshordókat, és javasolta, hogy deszkát kellene vásárolni, s a hordókon átfektetni.
- Jó ötletek - mondta Hyde -, de az iskolának néha vasárnap is szüksége lehet a padokra, és hogy az igazat megvalljam: nincs pénzem deszkát venni. Valami jobbat kellene kitalálni.
Jarv, a legidősebb, sunyi pillantást vetett a prédikátorra.
- Bízza csak ránk - mondta jelentőségteljesen. - Majd mi Guyjal megoldjuk a dolgot. Estig meglesz a deszka. Odaát a fatelepen a csűrben hever néhány, és ...
- Nagyon megköszönöm a készségedet - felelte a prédikátor -, de ez így nem lesz jó. Nézd, mi egy templomot tervezünk. Rossz kezdet, ha a hozzávalót egyszerűen összecsórjuk, nem így látod? Meg aztán gondolj a szálkákra a lopott deszkákon! Mi lesz, ha beleszúródik a nadrágotokba, amikor végigcsúsztok rajta?
- Butaság! - felelt a fiú. – Én, meg ez itt, sose járunk templomba.
- Hátha ez más lesz, mint gondoljátok, és mégis szívesen eljöttök?
- Nem hiszem - mormogta Jarv.
A két fiatalabb közben sorbaállította a hordókat. Végül a fatelepes pallókat kölcsönzött, azokat fektette rá Hyde a fiúk segítségével.
A városka lakóinak érdeklődése egyre nőtt. Még idegenek is megígérték, hogy eljönnek a vasárnap esti nyitó istentiszteletre, amit Hyde a grotoni újságban meghirdetett. A hirdetést aztán kivágta, és elküldte Minnie-nek. Johnsonék leánya kiválasztott apja vaskereskedésében hat lámpát, amit Hyde kifizetett részben abból a pénzből, amit otthoni gyülekezetétől ajándékba kapott. A szószék egy finom kályhásláda volt, amit Johnson ajándékozott. Még barna festéket is adott hozzá, s átmázolva valódi bútordarabnak látszott. Ezen volt a helye a felnyitott Bibliának.
- Igazán szép lett - jegyezte meg Mary, amikor mindennel elkészültek.
- Valóban - hagyta helyben Hyde. - Jól fogja érezni magát, amikor leül ide az első padba.
- Én? - csodálkozott az asszony. - Azt már nem, Mr. Hyde. Mióta az eszemet tudom. nem voltam templomban.
- Kár, mondta a prédikátor. - Sok örömtől fosztja meg magát. Nem jönne el mégis?
- Már azt sem tudom, miért hagytuk abba a templomba járást. De ez nagyon-nagyon régen volt. Kijöttem a gyakorlatból.
- Ismét azt mondom, Mary: igen nagy kár. Az Úr nem szűnt meg törődni magával, gondoljon erre. Örülni fogunk, ha itt látjuk.
Az újsághirdetésben Hyde szándékosan a helyiség régi nevét használta. A törvény rendelkezése szerint a játékszalon vasárnap zárva volt, nem kellett tartani összetűzéstől.
Pénteken aztán a háziak lován nekivágott a prérinek. hogy a szétszórtan lakó metodistákat felkeresse gyepkunyhóikban. Különböző állapotokat talált örvendetest és lesújtót egyaránt. Annak viszont mindenütt örültek, hogy végre igehirdető költözött a közelükbe.
Egyesek esküvőjük óta nem hallottak prédikációt. Hyde másnapra két helyen beszélt meg házi istentiszteletet.
A lelkész szombaton felkészült a prédikációra. Egész héten két órát töltött reggelenként az Úr előtt bibliaolvasással, imádkozással, sőt lassan három óra lett belőle.
A kelet felé néző ablakon beáradó napfény a külső emberét erősítette, de egyben figyelmeztette, honnan kell a belső számára erőt merítenie.
Amikor vasárnap felpattant a háziaktól kölcsönzött ló hátára, és Bibliáját jegyzeteivel együtt a nyeregtáskába dugta, megremegett a szíve. Érezte, hogy beállt a vándorprédikátorok sorába, akik Asbury, Shadford, Cartwright és mások idejétől kezdve vitték az evangéliumot a helyi gyülekezeteken túl a távoli szórványba.
A két farmon különböző módon folyt le az istentisztelet. A szántóföldek eltérő minősége rányomta bélyegét a farmerekre is. De voltak olyan hallgatók, akik négy órai utat tettek meg egy ló s egy öszvér által húzott rozoga szekéren, hogy a prédikációt meghallgassák. Mindkét helyen megegyeztek a következő vasárnapi alkalomban, s a prédikátor még időben hazaért, hogy a főistentiszteletre elkészüljön.
Sejtelme sem volt, hányan fognak eljönni, hogy a kocsma fölötti padlástérben tartott alkalmon részt vegyenek. De nem aggodalmaskodott. Isten ügye volt ez, nemcsak az övé. Így hát teljes nyugalommal mászott fel este fél nyolckor a kaszinó fölé.
A helyiség már majdnem megtelt. Az emberek barátságosan köszöntötték egymást. Kicsit tréfálkoztak is, de nem illetlenül. Amikor megkezdődött az istentisztelet, már a hátsó falnál is álltak. Az összetákolt padokon hatvanan szoronghattak.
Hyde bevezetőül bemondott egy éneket. Énekeskönyv azonban csupán nála volt, ő pedig nem tudott énekelni. Megszokásból majdnem azt kérte, hogy a gyülekezet az énekléshez álljon fel, amikor eszébe jutott az alacsony tető.
- Maradjanak ülve! - kapott észbe. - Eléneklek egy strófát, énekeljék utánam.
A jelenlevők igazán rendesen énekeltek. A hangjuk ugyan csúszott, a tempó egyre lassúbb lett, a levegőt rossz helyen vették, de lelkesen fújták. Alig fejezték be az egyik éneket, jó metodista szokás szerint valaki már mondta is be a következőt.
Ének alatt Hyde szemügyre vette a hallgatókat. Jelen volt mindenki, akinek előző héten valami köze volt az előkészületekhez. Kereskedők, akik a ládákat, hordókat, deszkákat adták, néhányan azok közül, akik múlt vasárnap este hallották a lelkészt beszélni, Johnsonék, sőt az első padban ott ült a két fiú, akik össze akarták „csórni" a padokat. Legtöbben egyszerű munkásemberek voltak, sokan mérföldeket tettek meg a prérin át.
A kezdő énektől a befejezésig áldott légkör uralkodott. Imádták Istent szentségében és szépségében, holott a körülmények nem sokat mutattak az áhítatos szépségből. Isten azonban jelen volt itt a kocsma fölötti szűk helyiségben, ahol az emberek a hordókra fektetett kemény deszkákon ültek.
Elmenőben Jarv büszkén megjegyezte:
- Én meg a barátom segítettünk ezt a templomot építeni!

(Folytatjuk)


Élet és Világosság 1993. augusztusi számából


Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenühöz