18. Hannah More - metkapolna

A MAGYARORSZÁGI EVANGÉLIUMI TESTVÉRKÖZÖSSÉG

NYÍREGYHÁZI KÖRZETÉNEK, ÉS AZ "ATYÁM HÁZA"
" Jézus Krisztus tegnap és ma és örökké ugyanaz."
Zsid 13,8
Üdvözöljük gyülekezetünk honlapján!
IDŐSKORÚAK GONDOZÓHÁZÁNAK HONLAPJA
Tartalomhoz ugrás

Főmenü:

Élet és Világosság > Visszatekintés az Élet és Világosság múltjába > Isten Szántóvetői

ISTEN SZÁNTÓVETŐI

Hannah More (More Anna)
(1745-1833)


Isten országa terjesztésének munkájából a keresztyén nők is bőségesen kivették a részüket. Attól kezdve, hogy „...sok asszony...vagyonából szolgált neki...” (Lk 8,3), a szolgálni kész nők sosem hiányoztak a bizonyságok fellegéből. A belmisszió a nők segítsége nélkül meg sem indulhatott volna. Akinek az életrajzát most közöljük, különösen a sajtó útján való evangélizálás terén teljesített nagy jelentőségű szolgálatot.
More Anna a norfolki grófság Harleston nevű helyiségében, előkelő földbirtokos családból született 1745. február 2-án, tehát éppen abban az időben, amikor Wesley és Whitefield nagy munkájuk kezdetén álltak. A szülőknek öt leánygyermekük volt, akik a művelt szülői házban kiváló nevelésben és fiús oktatásban részesültek. Anna volt testvérei közül a legtanulékonyabb. Otthonos lett nemcsak a klasszikus, hanem a modern nyelvekben, sőt – ami akkor a lányoknál kivételszámba ment – a matematikában is. Írói tehetsége már 12 éves korában jelentkezett, esszéket és költeményeket írt. Hogy otthoni tanulmányait kiegészítse, nővére bristoli nevelőintézetébe ment, ahol már 16 éves korában mint tanítónő működött. Állandóan képezte magát, megtanult olaszul és spanyolul, költeményeket és színdarabokat fordítgatott. A komolyabb dolgokról sem feledkezett meg. A szülői háznál kapott vallásos nevelést egy komoly anglikán lelkész egészítette ki, aki bevezette a teológiai tudományokba. Így szerzett sokoldalú képzettséget, amelynek később, amikor igazi hivatásának tudatára ébredt, jó hasznát vette.
1773-ban Londonba ment két testvérével, ahol előkelő ismeretsége, kiváló szellemi tehetsége, művészi érzéke, de különösen lebilincselő modora megnyitották előtte a legkiválóbb házak ajtaját. Londonban aztán megismerte a „hiúság vásárát”, a társaság és hangadó körök életét, ami akkor sok tekintetben jellemezte a társadalmat, az irodalmat, az életmódot. Közöny, gúny, kételkedés tartotta fogva azoknak a lelkét, akik magukat a születés, a vagyon, a szellemi ismeret jogán előkelőnek tekintették. Hogy milyen légkör uralkodott az államegyházban, arra jellemző a híres jogtudósnak, Blackstone-nak a megjegyzése: „Ellátogattam a leghíresebb prédikátorok templomaiba, és meghallgattam beszédüket, de igazán lehetetlen volt megállapítanom, hogy Konfucius, Mohamed vagy Krisztus követői.” A nagy egyházfejedelmek sem jártak elől valami jó példával. III. György királynak dorgáló levelet kellett küldenie a canterburyi érsekhez, aki londoni palotájában vasárnap reggelig tartó táncmulatságokat tartott. Ha ilyen volt a felsőbb körök felfogása, elképzelhető, mit lehetett tapasztalni a műveletlen, iskolázatlan alsóbb néprétegek között, akikkel senki nem törődött.
More Annának volt alkalma mindenbe bepillantani. De magával hozott elvei mindig a „jobb rész” felé vonzották. Érdeklődése azok felé fordult, akik tisztább, jobb idők előkészítésén fáradoztak. Legnagyobb hatással volt későbbi működésére a rabszolgaszabadítás apostolával, Wilberforce-szal és a Wesley valamint Whitefield szelleme által megérintett Newton János anglikán lelkésszel való ismeretsége.
Wilberforce, akiről egy kiváló angol lelkész azt mondta, hogy benne a krisztusi szeretet öltött testet, a legnemesebb ügyek szolgálatában álló, mélyen keresztyén meggyőződésű férfi volt. Naplójában ez olvasható: „Mondják, és ezzel érvelnek ellenem, hogy metodista és fanatikus vagyok. Erre nincs más válaszom, csak a következő: ha fanatikusnak lenni annyit jelent, mint szeretettel viseltetni a szenvedők iránt, és égni a vágytól, hogy segítsünk rajtuk, akkor én gyógyíthatatlan őrültségben szenvedek!” Vézna testben lakó nemes lélek, a krisztusi megváltó szeretet alázatos hittel való befogadása tette ezt az embert alkalmassá nagy erősségek leküzdésére. Képzelhető, milyen hatással volt egy életen át tartó barátság Wilberforce-szal a finom lelkű More Annára, aki mindig a legjobb, a legszebb után vágyott.
Wilberforce példája késztette More Annát arra, hogy mind bátrabban szálljon síkra a felső körökben a keresztyénség igazságaiért. Meglátta – mint nemes lelkű barátja -, hogy nemcsak a szegényeknek, hanem a gazdagoknak is szükségük van az evangélium felemelő erejére.
Mint nő, szószékre nem léphetett, így azt az eszközt használta, amit Isten kezébe adott. Írói tehetségét addig világi – bár nemes – cél szolgálatába állította. Finomabb ízlést, tiszta irodalmi hangot igyekezett terjeszteni. Mikor azonban hite elmélyült, és szeme jobban megnyílt a sok romlás meglátására, akkor írta a világ előkelőihez intézett első, nagy hatású művét „A divatos világ vallásáról”, amely két év alatt öt kiadást ért meg. Ebben bátran és leplezetlenül feltárta, a „társaság” romlott erkölcsét, a rettenetes vallási közönyt, a vallástalan nevelés következményeit, és meggyőző erővel mutatott rá, hogy a rang és vagyon kísértései ellen a legfőbb erősség az igazi, evangéliumi hit. Hogy milyen jó hatással volt példája arra a körre, amelyben forgolódott, azt mutatja Wesleynek hozzá intézett levele is: „Maradjon ott, abban a körben. Ott legyen az igazság hasznos eszköze. Minket azoknak a köröknek tagjai nem bocsátanak maguk közé.”
More Anna nemcsak abban a világban teljesített nemes missziót, mely előtte születésénél fogva megnyílt. 1784-ben egy kis birtokot örökölt a Cheddar nevű falucska közelében, és ideköltözött. Ettől kezdve figyelmével és szeretetével a szegények felé is fordult. Látta, milyen elhanyagoltak annak a parókiának a hívei. A parókus lelkész Oxfordban, a káplán pedig, akinek gondozására a közösséget bízták, egy tizenkét mérföldre levő községben lakott.
A faluban hetenként mindössze egy istentisztelet volt, és a hívek semmi más gondozásban nem részesültek. Jellemző az akkori viszonyokra, hogy a környéken tizenhárom község volt állandó lelkész nélkül. A népneveléssel senki nem törődött, úgyhogy elképzelhető, milyen volt a lakosok hit és erkölcsi élete.
Abból a lobogó lángból, mely Wesley, Whitefield, Raikes apostoli munkája folytán felgyúlt, egy szikra beleesett ennek a gyenge nőnek, More Annának a lelkébe is. Cheddarben nővérével iskolát nyitott a szegények számára. Nagy előítélettel kellett megküzdenie. Metodistáknak csúfolták őket, azonban Anna lebilincselő egyénisége, nemes szíve, mely akkor már gazdag volt krisztusi szeretetben, a szegények körében is foglyul ejtette a lelkeket. Csakhamar 300 gyermek látogatta az iskolát. A sikeren felbátorodva a környező falvakban tíz iskolát szervezett, és szeretetének példáján felbuzdulva önfeláldozó, önkéntes keresztyén munkások egész kis serege gyűlt köré. Hétköznap olvasást, írást, kézimunkát tanultak a gyermekek, vasárnap bibliai oktatásban részesültek.
More Anna munkája nagy hatással volt azokra a körökre is, ahol korábban forgolódott. Londoni barátai közül sokan támogatták. Wilberforce 400 fontot adott, évente gyűjtött erre a jó célra, és Anna munkatársának vallotta magát. „Én adok pénzt – mondta -, de ön azt adja, ami ennél többet ér, és amit pénzen megszerezni nem lehet.”
Fontos missziói munkája közben, mely a vasárnapi iskolát is széles körben népszerűvé tette, ő maga is sokat tanult. Tapasztalatai és az alsóbb társadalmi osztályokat elárasztó, forradalomra bujtogató röpiratok késztették arra a munkára, mely nevét halhatatlanná tette.
Az iskolai oktatás következtében sokan tanultak meg olvasni, gondoskodni kellett tehát olyan egészséges, könnyen hozzáférhető szellemi táplálékról a nép számára, mely megvédhette őt a romboló hatások ellen. Tanítani, evangélizálni a népet sajtó útján is, ez lett a jelszó Angliában a 18. század utolsó évtizedeiben.
Elsőnek Wesley használta ezt a fegyvert; ő írt néhány rövid, népies, mindenki által érthető vallásos iratot – traktátust -, azonban ezek is sok előítélettel találkoztak. Wesley neve több helyen nem volt jó ajánlólevél. Ennek szemléltetésére csak annyit, hogy mikor Wilberforce lelkét az ébredés megérintette, apja kitagadással fenyegette, ha metodista lesz.
A legszélesebb körökre kiterjedő traktátusirodalom megindítója More Anna volt. Első iratát álnéven írta, s ebből rövid idő alatt több százezer példány kelt el. Neve kitudódott, és More Anna egy csapásra a legismertebb írók sorába emelkedett.
A sikeren felbátorodva megírta második pamfletjét, amelyben a francia konventben elhangzott – és angol nyelven is terjesztett – ateista beszédekre válaszolt. Ez az irat is elterjedt, és More Anna az eladásából befolyt tiszta jövedelmet az elűzött francia papok megsegítésére ajánlotta fel.
De ez a két röpirat csak előhírnöke volt a gyors egymásutánban következő egyszerű, élénk, szellemes traktátusoknak, amelyek egészséges, építő olvasmányul szolgáltak az éhező olvasók százezreinek. More Anna ezen a téren ragyogtatta legáldásosabban Istentől nyert tehetségét. Három éven át negyedévenként 3-4 traktátus került ki tolla alól, és az első évben kétmillió példány kelt el ezekből. Elterjedésük nagyban hozzájárult, hogy a francia forradalom szelleme Angliában háttérbe szorult, és az evangéliumi keresztyénség győzelmesen előrenyomult.
More Anna kezdetben egyedül állt, de nemes példáján felbuzdulva a 18. század utolsó évében, 1799-ben megalakult Londonban a protestáns keresztyénség egyik legnagyobb jelentőségű egyesülete, a „Religious Tract Society”, a Vallásos Traktátus Társaság.
Ez az intézmény, mely több mint száz nyelven könyvek, folyóiratok, traktátusok millióin keresztül terjeszteti az evangéliumot, a Londoni Missziói Társaság évi közgyűlésén jött létre. Öt év múlva, 1804-ben a Traktátus Társaságból kiindulva született meg a másik nagy, egyetemes evangélizáló egyesület, a Brit és Külföldi Bibliatársaság, mely a föld minden részén szórja még ma is a „romolhatatlan magot”. A bel- és külmisszió ölelkezését látjuk ebben a két intézményben.
Az Úr hű szolgálóleánya, More Anna hosszú életet élt. Hasznos volt ez az élet. Irodalmi művei, a népnevelés terén végzett nemes munkája által jobb jövendőt segített előkészíteni az alsóbb és felsőbb néposztályok számára. Isten megengedte, hogy meglássa: nem hiába költötte erejét.
Lelkében a Krisztus váltságára támaszkodó alázatos hittel, ajkán imádsággal költözött el innen 1833. szeptember 7-én, ugyanabban az évben , amelyben nemes lelkű munkatársának, Wilberforce-nak holttestét kísérték a nemzet könnyei a westminsteri apátsági templomba.
Mindketten nagy szabadító munkát végeztek. Az egyik fekete rabszolgák millióit szabadította fel magával ragadó egyéniségének és szónoklatának erejével, a másik a Megváltót készségesen szolgáló szeretet és írásba foglalt tiszta, értékes gondolatai által segített sok embert szabadulásra a romboló szenvedélyek és a tudatlanság kötelékei alól.
Mindketten egy Úrnak szolgáltak, Aki bizonyára hívnek találta őket.

Testvérközösség Értesítő* 1992. júliusi számából

* az Élet és Világosság elődlapja

Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenühöz