14. rész - metkapolna

A MAGYARORSZÁGI EVANGÉLIUMI TESTVÉRKÖZÖSSÉG

NYÍREGYHÁZI KÖRZETÉNEK, ÉS AZ "ATYÁM HÁZA"
" Jézus Krisztus tegnap és ma és örökké ugyanaz."
Zsid 13,8
Üdvözöljük gyülekezetünk honlapján!
IDŐSKORÚAK GONDOZÓHÁZÁNAK HONLAPJA
Tartalomhoz ugrás

Főmenü:

Élet és Világosság > Visszatekintés az Élet és Világosság múltjába > A Metodista ébredés története

A METODISTA EGYHÁZ KELETKEZÉSE
(14. folytatás)

Wesley apja sírkövén prédikál
1742 júniusának egyik szombatján Wesley Epworthba lovagolt. Mivel tapasztalata szerint a lelkészek mindenütt negatív módon viszonyultak közeledéséhez, kíváncsi volt, hogy itt, szülőhelyén érdeklődik-e valaki iránta. Nem telt bele sok idő, apjának egy öreg szolgája nagy örömmel felismerte, s azonnal késznek mutatkozott másokkal együtt Wesley üzenetét meghallgatni.
Vasárnap kora reggel Wesley elment a templomba, és megkérdezte Romleyt, a lelkészt, segédkezhet-e a prédikációnál. Wesley apja valamikor Romley egyik jótevője volt, és sokat fáradozott az érdekében. A lelkész elutasította Wesleyt – a gyülekezet nagy csalódására, mely szép számmal összegyűlt, hogy egykori öreg prédikátora fiát meghallgassa. Ehelyett most megetették őket egy üres szócsépléssel a rajongás veszélyéről – olyan témával, melyet Romley nagy műértéssel széltében-hosszában alaposan kifejtett. Istentisztelet után a csalódott gyülekezet szomorúan hagyta el a templomot. Wesley egyik segítője, John Taylor azonban megállt a temetőben, és kihirdette, hogy miután Wesley nem kapott engedélyt a templomban való prédikálásra, este 6 órakor ott a temetőben fogja hirdetni az Igét.
A megjelölt időpontban Wesley hatalmas tömeget talált a temetőben. Apja sírkövét választotta szószéknek. Ránézett a sokaságra, melynél nagyobbat Epworth eddig nem látott, s a Lélek ösztönzésére erről az Igéről beszélt: „Az Isten országa nem evés, nem ivás, hanem igazság, békesség és Szentlélek által való öröm” (Róm 14,17).
Nem szándékozott hosszabb időt tölteni Epworthban, de alig tudott szabadulni a lelkileg kiéhezett emberektől, akik közül sokan összezavarodtak, tévútra jutottak a hamis igehirdetések miatt. Végül úgy döntött, hogy egy hétig marad és dolgozik Isten ügyéért ezen a helyen, melyhez gyermekkora kapcsolta.
A sokaság estéről estére összegyűlt a temetőben, és feszülten várta a pillanatot, amikor Wesley apja sírkövére lép. A hallgatók száma minden nappal nőtt. Pénteken Wesley Ezékiel látomásáról beszélt az elszáradt tetemekkel kapcsolatban. A Szentlélek hatalmasan munkálkodott a tömegben. Wesley ezt írja: „Nagy megrendülés volt tapasztalható közöttük. Szomorúság, gyötrődés hangjai hallatszottak mindenfelől. Isten úgy megragadta a szíveket, hogy az egész gyülekezet könyörögni kezdett. Epworth az isteni hatalom óriási bizonyítékának volt szemtanúja azon a napon.”
A hét folyamán Wesley meglátogatta az egyik szomszéd község békebíróját. Néhány metodistát ugyanis bevádoltak, s ez elé az ember elé hurcoltak. Wesley most megtudta a kihallgatás részleteit és a vádemelés szokatlan módját. Néhány férfi dühös lett az ébredés folyamán megtértek kegyessége és megváltozott magaviselete miatt. Ezért egy kocsira rakták és a bíróhoz vitték őket. Mire odaértek, haragjuk kissé csillapodott, és teljesen kiment a fejükből, mit is akartak vádpontként megjelölni. Mikor a bíró megkérdezte, mit követtek el a vádlottak, hosszú hallgatás volt a válasz. Végre valamelyik kibökte: „Hát... ezek azt állítják, hogy jobbak mint mások... Aztán reggeltől estig imádkoznak.” A következő kérdésre, hogy „más egyebet nem csináltak?” - felállt egy öreg ember, és így szólt: „De igen, uram, szíves engedelmével. Megtérítették a feleségemet. Míg ezek közé nem
került, akkora szája volt, hogy soha nem lehetett túlbeszélni. Most meg olyan csendes, mint a bárány.” Erre a bíró türelme elfogyott, és rájuk kiáltott: „Vigyétek innen őket!” De azonnal vigyétek!”És hagyjátok, hogy a város összes veszekedő asszonyságát megtérítsék!”
Az ébredés hatása már néhány éven belül világosan lemérhető volt az angol társadalomban, nem utolsó sorban azon is, hogy veszekedő asszonyok megtértek, attól kezdve nyelvüket megfékezték, s nem okoztak többé zűrzavart.
De térjünk vissza a sírkő-szószékhez: még két este állt Wesley rendelkezésére, hogy erről a különös helyről beszéljen. Szombat este az isteni erő sokkal nagyobb megnyilatkozásában volt részük, mint előtte. Wesley beszéde közben Isten Lelke leszállt a hallgatókra. A hatás olyan volt, mint valami orkán. Többen a földre zuhantak, mint a halottak, a többiek közt itt is, ott is olyan kiáltások hangoztak Isten felé, amilyenre csak bűnösök képesek, akik a valódi hit igazságáért tusakodnak és könyörögnek. Wesley hangját szinte túlharsogták. Isten nagy dolgokat cselekedett ezen a napon.
Sokan a hallgatók közül talpra álltak lesújtottságukból, Isten szerint való szomorúságukra vigasztalást találtak, s a bűnből való szabadulás feletti ujjongó öröm a hála új énekét fakasztotta ajkukon.   
Június 13-án, vasárnap, hálától, szeretettől túláradó szívvel prédikált Epworthban. Ez volt az utolsó alkalom. Alig tudta abbahagyni – közel három órán át beszélt.
Mindez 1742-ben történt. Élete további 48 éve alatt Wesley még többször felkereste szülőföldjét, a lincolnshire-i grófságot. De nem ezek az utóbbi látogatások, hanem annak a bizonyos egyhetes szolgálatnak a munkája rakta le alapját egy nagy lelki ébredésnek, mely később Anglia egész keleti vidékét elárasztotta.

                                                                                    (Folytatása következik)


                                                            Testvérközösség értesítő* 1992. februári számából


* az Élet és Világosság elődlapja   

Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenühöz