14. Charles G. Finney - metkapolna

A MAGYARORSZÁGI EVANGÉLIUMI TESTVÉRKÖZÖSSÉG

NYÍREGYHÁZI KÖRZETÉNEK, ÉS AZ "ATYÁM HÁZA"
" Jézus Krisztus tegnap és ma és örökké ugyanaz."
Zsid 13,8
Üdvözöljük gyülekezetünk honlapján!
IDŐSKORÚAK GONDOZÓHÁZÁNAK HONLAPJA

TESTVÉRKÖZÖSSÉG

A MAGYARORSZÁGI EVANGÉLIUMI

Tartalomhoz ugrás

Főmenü:

Élet és Világosság > Visszatekintés az Élet és Világosság múltjába > Isten Szántóvetői

ISTEN SZÁNTÓVETŐI

(14.)
Charles G. Finney
az ébresztő prédikátor


Charles Grandison Finney 1792. augusztus 29-én született az USA Connecticut államának egy kis városában, Warrenben. Édesapja, Sylveszter Finney, farmer volt. Abban az időben George Washington elnök állt az Egyesült Államok élén, melynek akkor még csak 15 tagállama volt. (Ma Hawaiival együtt 51 van.)
Charlest nem támogatta hívő családi háttér. Imádkozni csak azután kezdett el, hogy Jézust Megváltójának elfogadta. Amennyire vissza tudott emlékezni, otthon egyáltalán nem szoktak imádkozni. Kétéves volt Charles, amikor szülei átköltöztek New York államba. A fiú azonban itt sem hallott semmit Jézusról, aki Sátán hatalmából kereszthalála által megszabadítja az embert.
Szorgalmas tanuló volt, mindent elsajátított, amit az akkori iskola lehetőségként kínált. 16 éves korában eléggé képzettnek minősítették ahhoz, hogy az iskolát elhagyja és másokat oktathasson.
Az evangéliummal továbbra sem került komolyabb kapcsolatba. Utazásai közben hallott esetleg egy-egy igehirdetést, vagy ha vándor evangélista vetődött falujukba.
Egy napon a Finney-farm közelében imaházat kezdtek építeni. Letelepedett egy prédikátor, de ugyanabban az időben Finneyék ismét továbbköltöztek.

Zeneszeretet
Charles érdeklődése lassan a zene felé fordult. Megismerkedett olyanokkal, akik szakemberek voltak ezen a területen, és művészi fokon muzsikáltak. Ők bátorították Finneyt, aki kemény munkába kezdett: megtanult kottát olvasni, énekelni, hegedülni, csellózni, és szilárd elhatározással igyekezett elérni kitűzött célját. Vinni akarta valamire. Különösen a csellózásra fektetett súlyt, mert ezt kedvelte a legjobban.
A tanításért kapott pénzből félre tudott annyit tenni, hogy egy csellót vásároljon. Belemélyedt az összhangzattan, a komponálás tudományába, és nemsokára ismert muzsikus lett.
A húszéves Charles ellátogatott szülővárosába, Warrenbe. Ott időközben egyetemet építettek. A fiú úgy döntött, hogy beiratkozik ebbe az intézetbe, és jogot fog tanulni.
Kapott néhány könyvet egy ügyvédtől, és komoly tudásvággyal nekilátott a tanulmányozásuknak. Éjszakába nyúlóan szívta magába a jogi ismereteket. Kétévi megfeszített munka után annyira vitte, hogy ügyvédi irodát nyitott, ahol egyre virágzóbb tevékenységet folytatott. Isten iránt azonban semmi érdeklődés nem volt benne.
A presbiteriánus egyház lelkésze, George Gale, egy napon felkereste Finneyt az irodájában. Meghívta az istentiszteletre, és felkérte, hogy vegye át a gyülekezet énekkarának vezetését. Charles érdeklődést mutatott, és megígérte, hogy elmegy, de főleg a zene, az ének vonzotta.

Bibliatanulmányozás titokban
Még a jogi szakkönyvek tanulmányozása közben feltűnt Finneynek, hogy mennyi hivatkozás történik a bibliai törvényekre. Kíváncsiság támadt benne, s végül vásárolt egy Bibliát. Minél gyakrabban látogatta az istentiszteletet, annál többet olvasta a Szentírást is. Az istentiszteleteken hallott Ige, a Biblia tanulmányozása lassan meggyőzte afelől, hogy ha meghal így, ahogy van, nem juthat a mennybe. Többször folytatott személyes beszélgetést a lelkésszel, és igehirdetéseit a legodaadóbb figyelemmel hallgatta. Teljesen új világ tárult fel előtte.
Sokszor feltette magának a kérdést: vonatkozik-e őrá is, amit az igehirdetésben hall. Mivel gyermekkorában semmi lelki táplálékot nem kapott, nehezen tudta megemészteni és magáévá tenni a Krisztusról szóló igazságot. Két éven át Finney minden alkalmat megragadott az Ige tanulmányozására. Eljárt az imaórákra is. És egyre tudatosabb lett előtte, milyen nagy bűnös.
Egy este hosszas, komoly elmélkedés után letérdelt, és így szólt Istenhez: „Ígérem, hogy neked adom a szívemet.” Charles komolyan gondolta, amit mondott, de a döntést egyre halogatta.
Tovább kutatva a Bibliában, felismerte, hogy a szíve tele van büszkeséggel. Észrevette, mennyire retteg attól, hogy valaki meglepi bibliaolvasás közben. Vagy amikor pl. a szobájában imádkozott, papírt dugott a kulcslyukba, nehogy meglessék. Ha kopogtattak az ajtaján, a Szentírást gyorsan letakarta jogi könyvekkel. Titkolni akarta a lelki tevékenységet. Két-három nagyon nyomorúságos napja volt saját állapota miatt. Egyre jobban ránehezedett, hogy nem állhat meg Isten előtt.

Erdei séta
Irodája felé tartott egy napon, s szívében mintha hangot hallott volna: „Mire vársz még? Hát nem ígérted meg, hogy Istennek adod a szívedet? Azt hiszed, hogy holmi jó cselekedetekkel találod meg a hozzá vezető utat?”
Finney megállt, és gondolkodni kezdett. Egyszerre világos lett előtte, mit csinált eddig. Megpróbálta saját igyekezetével kikövezni a menny felé vezető utat, pedig Jézus keresztre adta életét Charles Finney üdvösségéért is.
Megfordult tehát, és irodája helyett az erdő felé indult. Gyakran sétált ott, most azonban más cél vezette: imádkozni akart. Nem kívánt embert tudni maga körül, hogy jobban átadhassa magát Isten közelségének.
Az imádkozás még itt a természetben is nehezére esett. Valahányszor megzörrent egy falevél, azt hitte, jön valaki. Ilyenkor gyorsan kinyitotta a szemét, és abbahagyta az imádkozást.
Aztán egyszerre rájött: jobban törődik azzal, hogy senki észre ne vegye, mint a szent Isten jelenlétével, Aki pedig minden bűnét megbocsátotta. Eszébe jutott egy igevers, amit nemrég olvasott: „És kerestek engem, és megtaláltok, mert teljes szívetekből kerestek engem” (Jer 29,13).
Finney ekkor ismét térdre borult, hogy ha a bűnös teljes szívvel keresi Istent, akkor megtalálja. Charles Finney teljes szívvel kereste az urat.
Szíve hirtelen mély békességgel és nagy szeretettel telt meg. Tudta, elfogadta, hogy Isten minden bűnét megbocsátotta. Amikor visszatért az erdőből a városba, meg akarta tudni, mennyi is az idő. Dél volt! Pedig azt hitte, hogy nagyon rövid időt töltött imádkozással. Kiderült, hogy egész délelőtt az erdőben volt.
Megérkezve ügyvédi irodájába látta, hogy üzlettársa elment ebédelni. Finney tehát ismét egyedül volt – egyedül Istennel.

A szülők megtérnek
Finney elővette a csellót, kedvenc hangszerét, és elkezdett evangéliumi énekeket játszani és énekelni. S akkor hirtelen sírásban tört ki.
Megpróbálta könnyeit visszatartani, de nem tudta. Istennel találkozott, s élete tökéletes változáson ment át.
Másnap reggel , amikor társa megjelent az irodában, Charles elmondta naki, milyen átalakuláson ment át, s biztatta a kollégát, hogy Jézus ezt vele is megteheti. Az ember annyira meglepődött, hogy kiment a szobából, Finneyt magára hagyva. Két-három nap múlva ő is elfogadta a Megváltót.
 
Charles egy napon megtérésén gondolkodott, s eszébe jutott, hogy hónapokkal azelőtt ígéretet tett Istennek: „Ha egyáltalán elnyerem valaha az üdvösséget, úgy az evangélium hirdetője leszek.” Két éven át folytatott sikeres ügyvédi tevékenységet, most pedig azt vette észre, hogy minden érdeklődés kihalt belőle a szakma iránt. Isten arra hívta el, hogy az ő szolgája legyen.
Bizonyságtételei nyomán sokan megtértek. Szomszédai határozott változást láttak az életében.
Később elhatározta, hogy felkeresi édesapját, és beszél vele. Megtette, de nem csak az apjával, hanem anyjával és fivérével is. Néhány nap alatt az Úrhoz vezette őket.
Csak rövid időt töltött egykori otthonában. Több emberrel beszélt ezalatt az üdvösségről. Isten megáldotta bizonyságtételét, és Gale lelkész gyülekezetében ébredés kezdődött. Sokan döntöttek az Úr mellett, és fogadták el Őt megváltójuknak.

Mit tanult Finney a jogtudományból?
Finney barátai közül többen úgy vélték, hogy Isten különös eszközt akar belőle formálni, ezért legjobb lenne, ha elvégezne egy bibliaiskolát. Charles azonban vonakodott. Lelkésze, George Gale segítségét vette igénybe a Biblia megértéséhez.
Finney sokat tanult ügyvédkorában. Ezek között legfontosabb volt számára az a kijelentés, amit a legfelsőbb bíróságon az egyik bíró szájából hallott. Az illető azt mondta neki: „Charlie, minden pert meg fogsz nyerni, ha a tényállást nagyon egyszerű szavakkal mondod el. Soha ne olvass semmit papírról. Ismételd többször az ügy lefolyását, de egyszerű stílusban!”
Mivel Finney tudta, hogy ez a legjobb út a per megnyeréséhez, úgy gondolta, ilyen módon kell valahogy az emberek szívét az evangéliumért is mozgásba hozni. Ezért soha nem írta le prédikációit. Csak elmondásuk után rögzítette azokat néhány szóval írásban, hogy később tudja, miről beszélt. Gondolatban alakította ki mindig mondanivalóját, s ezt nagyon egyszerűen, közvetlen megszólítással tárta hallgatói elé.
32 éves korában megnősült. Egy kedves, komoly hívő leányt vett feleségül: Lydia Andrewst.

Első eredmény: bosszús emberek
Munkája kezdetén történt, hogy egy faluban meg akarta magyarázni a hallgatóknak, miért szükséges a megtérés. Istentisztelet után kérte a jelenlévőket, hogy álljon fel, aki hisz az Úr Jézusban és üdvözülni akar. Azonban rögtön utána megváltoztatta szándékát, és úgy fogalmazott, hogy aki nem akarja Jézust elfogadni, az maradjon ülve. A többiek álljanak fel.
Az emberek dühösen néztek egymásra, és nem mozdult senki. Finney felismerte, hogy ezek az emberek ellenállnak a Szentléleknek. Kijelentette: „Tehát állást foglaltatok. Jézust és az evangéliumot elvetettétek.”
A hallgatók annyira megharagudtak, hogy elhagyták a gyülekezetet. Elmenőben Finney utánuk szólt: „Nagyon sajnállak titeket. Ha Isten megengedi, holnap este még egyszer szólok hozzátok.”
Egy öreg ember kivételével mind hazamentek. Mikor a terem kiürült, az illető így szólt: „Finney testvér, azt hiszem, a leghelyesebb módon járt el. A következményeket hamarosan meg fogjuk látni.”
Elhatározták, hogy a következő napot mindketten imával töltik – délelőtt ki-ki magányosan, délután együtt.
Az emberek olyan felháborodottan távoztak, hogy Finney igazán nem tudta, eljönnek-e egyáltalán másnap este az istentiszteletre. Kora este, amikor a két férfi előkerült az erdőből, ahol közösen imádkoztak, a templomhoz érve megállapították, hogy az zsúfolásig megtelt. Ezen az estén Finney nem énekeltetett az istentiszteleten. A szokásos hirdetés is elmaradt. Az igehirdető felállt, és azonnal prédikálni kezdett.
Már beszéd közben észrevette, hogy Isten megérintette a szíveket, és bűnbocsánatot munkált bennük. Nem szólított fel megtérésre, hanem elbocsátotta a gyülekezetet.
Azon az éjszakán az emberek nem szűntek meg Finneyt felkeresni, hogy imádkozzék velük. Az ébredés elkezdődött.
Egy másik gyülekezetben, nem messze az előbbitől, ugyanez megismétlődött. Az igehirdetésre megtért a teljes gyülekezet, szinte az egész falu.

Az ébredés tüze elharapódzik
Finney nagyon sokfelé és különböző gyülekezetekben hirdette az Igét. Evangélizáló szolgálata nyomán egész New York államban ismertté lett.
Egy reggel felkeresett egy gyárat, s beszélgetett az egyik fiatal munkásnővel. Az asszony percek múlva sírni kezdett, és beismerte bűneit az Úrnak. Ezt követően egyik munkás a másik után jött Finneyhez, hogy megtudja tőle, hogyan nyerheti el az üdvösséget.
Mikor a gyártulajdonos látta, mi a helyzet, leállította a gépeket. Felismerte, hogy pillanatnyilag fontosabb az emberek üdvössége, mint a termelés. Valamennyi dolgozóját összehívta egy terembe, hogy Finney prédikációját meghallgassák. Néhány napon belül a gyár szinte valamennyi dolgozója elfogadta Jézust személyes Megváltójának.
     
 
Utána arra adódott alkalma Finneynek, hogy a környékbeli fairtáson dolgozóknak hirdesse az evangéliumot. Sokan megtértek közülük, s hazatérve családjukhoz elmondták, mit tett Jézus értük. Iskola, templom nem volt a környéken, a favágók szájról szájra adták tovább a jó hírt más kerületben dolgozó társaiknak.
Két évvel később, amikor Finney ismét arra járt, néhány favágó odament hozzá kérve őt, hogy ha lehetséges, menne el közéjük, és hirdetné nekik az Igét. Mint mondták, Finney előbbi látogatása óta 5000-re nőtt a hívők száma. Isten felhasználta ezeknek az embereknek a bizonyságtételét, és rajtuk keresztül terjesztette ki az ébredést egy olyan területen, ahol közelben, távolban nem volt prédikátor.
Úgy tűnt, hogy Isten mindenütt ébredést munkált, ahol Finney megjelent. Egyszerűen, szívhez szólóan beszélt, ahogy ügyvédi praxisában tanulta, és a Szentlélek együtt munkálkodott vele.
1875-ben, egy vasárnap este az Úr hazahívta hű szolgáját. Finney 83 éves volt akkor. Kinn ült a templom közelében, és hallgatta a gyülekezeti kórus énekét. Megpróbált maga is egy kicsit velük énekelni. Hirtelen szívrohamot kapott, és hazatért Urához, hogy mindörökre vele legyen.
Isten rendkívüli módon használta Finneyt az egész országra kiterjedő ébredés szolgálatában. Emberek százait kapta gyümölcsképpen annak áldása és együttmunkálkodása nyomán, Akinek egykor ezt az ígéretet tette: „Ha egyáltalán elnyerem valaha az üdvösséget, úgy az evangélium hirdetője leszek.” Charles G. Finney haláláig hű maradt ígéretéhez.
 
                       
                                               
Testvérközösség Értesítő* 1992. márciusi számából



* az Élet és Világosság elődlapja

Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenühöz