12. rész - metkapolna

A MAGYARORSZÁGI EVANGÉLIUMI TESTVÉRKÖZÖSSÉG

NYÍREGYHÁZI KÖRZETÉNEK, ÉS AZ "ATYÁM HÁZA"
" Jézus Krisztus tegnap és ma és örökké ugyanaz."
Zsid 13,8
Üdvözöljük gyülekezetünk honlapján!
IDŐSKORÚAK GONDOZÓHÁZÁNAK HONLAPJA

TESTVÉRKÖZÖSSÉG

A MAGYARORSZÁGI EVANGÉLIUMI

Tartalomhoz ugrás

Főmenü:

Élet és Világosság > Visszatekintés az Élet és Világosság múltjába > A Metodista ébredés története

A METODISTA EGYHÁZ KELETKEZÉSE
(12. folytatás)


Másnap Wesley így ír: „Délután 4 órakor elhatároztam, hogy még jobban megalázkodom saját magam előtt, és az „utakon” hirdetem a megváltás evangéliumát, azaz Bristol központjához közel egy mező magasabb pontjáról szóltam kb. 3000 emberhez.” - Milyen textus illett volna jobban Wesley első szabad ég alatt tartott prédikációjához, mint Ézs 61,1-2: „Az Úr Isten Lelke van énrajtam azért, mert fölkent engem az Úr, hogy a szegényeknek örömöt mondjak; elküldött, hogy bekössem a megtört szívűeket, hogy hirdessek a foglyoknak szabadulást és a megkötözötteknek megoldást, hogy hirdessem az Úr jókedvének esztendejét...”
Bizonyára Isten adta ezt az Igét arra az esetére, mert a szavak nagyon illettek az igehirdető ajkára, és az Úr képessé tette arra, hogy ő
aki mindenki másnál inkább rászolgált az „Anglia evangélistája” elnevezésre új szolgálata folyamán ennek az isteni ígéretnek igazságát szó szerint betöltse.
Ettől a naptól kezdve egyre nagyobb szabadsággal és növekvő kegyelemmel szólt Anglia tömegeihez, míg el nem érte üzenetével az angol nép szívét, hogy Isten átformálja azt. Ezután
bármerre járt az országban mindenütt megtalálta szószékét „ a szabad ég óriási székesegyházában”.
Amikor házaknál hirdette az Igét Bristolban, azok zsúfolásig megteltek emberekkel, úgyhogy az öreg épületeket már-már veszély fenyegette. A megérkezése utáni harmadik héten
egyik hétköznapi összejövetelen a padló meghajolt a tömeg súlya alatt. A tartóoszlop recsegve összetört, Isten segítségével azonban a padló épségben maradt. A gyülekezetet annyira lebilincselte a prédikáció, hogy átmeneti riadalom után figyelmét ismét a beszédre összpontosította.
Ilyen és más veszélyek esetén Isten támogatta Wesley szolgálatát. Ami egyébként káoszt, zűrzavart okozott volna, az az evangélium előmenetelét szolgálta. Még az istentelenek is látták és elismerték ezeken az eseményeken keresztül a magasságos Istent, Aki mindent uralma alá hajt.
Szolgálatát befejezve Wesley átment a Baldwin utcába egy másik összejövetelre. A Lélek ösztönzésére ott az ApCsel 4. fejezetét magyarázta. Beszéde végén nagy szabadsággal kérte Istent, hogy erősítse meg Igéjét. És az Úr itt is úgy felelt imájára, ahogy annak idején a fenyegetett tanítványokéra: a Szent Lélek kiáradásával. „A következő pillanatban egy asszony hangosan felkiáltott és szívszaggatóan sírni kezdett. Mi azonban folytattuk az imádkozást, míg Isten új éneket nem adott szájába: az Ő dicséretét és magasztalását. Jelen volt két másik személy, akik mindenkivel szemben jó lelkiismeretüket igyekeztek bizonygatni. Őket hirtelen nagy fájdalom kezdte gyötörni, s nyugtalan, megrettent szívvel kiáltásban törtek ki. Nem sok idő múlva ők is magasztalni kezdték a szabadító Istent. Az utolsó, aki szinte a pokol mélyéről hívta segítségül az Urat, egy idegen volt, azonban hamarosan az ő szíve is túláradt az örömtől, szeretettől, mert bizonyosságra jutott, hogy Isten minden hamisságából kigyógyította” - írja Wesley.
Valóban ámulatra méltó, Isten milyen hatalommal állt szolgájának szavai mögött. Wesley soha nem alkalmazta a népszerű szónokok műfogásait. Beszéde ünnepélyes volt és komoly. Whitefield képekben gazdag, tűzes stílusát sem mondhatta a magáénak. Prédikációi mégis Istennel hozták érintkezésbe hallgatóit. Amikor a Végtelen a végessel találkozik, amikor Isten Lelke az emberét érinti meg, annak csodálatos következményei csak természetesek. Wesley egyáltalán semmit sem tett a fizikai kísérőjelenségek előhívása érdekében, amiket Isten Lelkének kiáradása követett. Bár nyugodt, hagyományokhoz ragaszkodó természete visszariadt a gyötrődő lelkek hangos kitöréseitől, úgy tekintette prédikációinak feltűnő kísérőjelenségeit, mint a Szentlélek munkáját, óvatosan, tiszteletteljes félelemmel kezelve őket, nehogy az Úr Lelkét testies módon megoltsa.
(Amikor a bűnös ember hirtelen a szent Isten jelenlétébe kerül, felismeri bűnének óriási terhét, amit nem tud elviselni. Ez a sokk a fájdalom kitöréseiben jut kifejezésre, amely állapot azonban hamar megszűnik, és Isten Lelke békét, bocsánatot ad az embernek.)
Szinte egyetlen nap sem múlt el anélkül, hogy egy-két lélek békességet ne talált volna Krisztusban, vagy részegesek szabadulást ne kaptak volna szenvedélyük rabszolgaságából. Még a kétkedők is be kellett ismerjék, hogy ez a munka Istentől és nem emberektől való.
Egy orvos arra gyanakodott, hogy az emberek hirtelen és hatalmas bűnfelismerése, mely a földre veti őket, valamilyen félrevezetés, csalás hátterével történik. Eljött egy napon Wesley prédikációját meghallgatni, és elámult, amikor egyik jó ismerősét elsőnek ragadta meg Isten ereje. Wesley ezt írja az esetről: „Megtudtuk, hogy sokan megbotránkoztak azok kiáltozása miatt, akiket Isten ereje hatalmába kerített. Egy orvos attól tartott, hogy csalás, szemfényvesztés áll az egész mögött. Ma, ahogy Newgate-ben prédikáltam, egy hölgy, az orvos régi ismerőse, könnyek között elsőként kiáltott Istenhez. Az orvos nem akart hinni a szemének és fülének. Odalépett a hölgyhöz, hogy minden jelenséget pontosan megfigyeljen. Az asszony arcán verejtékcseppek folytak végig, és egész testében reszketett. Az orvos most már nem tudta, miképpen vélekedjék az egészről, miután meggyőződött róla, hogy nem beteges jelenséggel, csalással áll szemben. Mikor aztán ismerőse egy pillanat alatt gyógyulást nyert, ő is elismerte, hogy ez Isten műve volt.”
1739. május 21-én, hétfőn a Szentlélek még nagyobb kiáradását élték át. Wesley így ír róla: „Urunk maga adott ma feleletet ellenségeinek. Beszélni kezdtem erről az Igéről: „Csendesedjetek és ismerjétek el, hogy én vagyok az Isten.” Az úr ekkor kinyújtotta kezét, mégpedig nem egy zárt helyiségben vagy magánösszejövetelen, hanem a szabad ég alatt, több mint 2000 szemtanú előtt. Itt is, ott is földre estek emberek, és megremegtek Isten mindenható jelenlétének súlya alatt. Mások felkiáltottak: ,Mit cselekedjünk, hogy üdvözüljünk? Végül egy óra leforgása alatt hét lélek békességet talált, akiket azelőtt egyáltalán nem ismertem. Valamennyien örvendező lélekkel,  hálával áldották Istent a szabadulásért.”
A bristoli munka gyorsan növekedett, és Isten áldása nyugodott rajta. Felmerült egy fedett összejöveteli helyiség szükségességének kérdése a két legnagyobb gyülekezet számára. Wesley a lóvásártér közelében megvásárolt egy telket, és felépítette rajta a „Lópiac-kápolnát”. Hitben fogott az építkezéshez, remélve, hogy Isten gondoskodik a szükséges pénzről.  

                                                                                                 (folytatjuk)


                                                              Testvérközösség értesítő* 1991. decemberi számából


* az Élet és Világosság elődlapja   

Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenühöz