11. rész - metkapolna

Go to content

Main menu:

MÉDIA > Élet és Világosság > Visszatekintés az Élet és Világosság múltjába > A Metodista ébredés története

A METODISTA EGYHÁZ KELETKEZÉSE
(11. folytatás)


A sötétség hatalma menekülni kényszerül
Az összejövetelek, melyeken Wesley Londonban prédikált, miután Isten erővel ruházta fel, sokszor csatatérhez hasonló képet nyújtottak, ahol az ellenséget megfutamították. Férfiak és nők már a prédikáció alatt Isten hatalmas erejének befolyása alá kerültek. Egymás után, vagy néha egy időben a földre zuhannak, miként egykor a tárzusi Saulus. Az embereket
bárhol fordult meg Wesley mindenütt mély bűntudat ragadta meg.
Az első ilyen eset 20 nappal az emlékezetes újév éjszakai imaösszejövetel után történt a Ketten utcán 1739-ben. Wesley a következőket írja erről az esetről: „Miközben este a bányászoknak az írást magyaráztam, felettébb meglepődtünk, mivel egy jól öltözött középkorú hölgy hirtelen halálos félelemmel felkiáltott. Egy ideig folytatta a kiáltozást a legszörnyűbb lelki gyötrelem minden jelével. Amikor újra kissé összeszedte magát, kértem, hogy másnap látogasson meg. S akkor elmondta, hogy kb. három évvel azelőtt éjjel-nappal ilyen bűntudatban és lelki gyötrelemben élt, úgyhogy sehol nem talált nyugalmat, vigasztalást. Végül elhívatott egy helyi lelkészt, hogy elpanaszolja belső szorongását. Az illető aztán közölte a férjjel, hogy felesége megzavarodott, forduljon haladéktalanul orvoshoz. Elő is kerítettek hamarosan egyet, aki érvágást, köpölyözést és hasonlókat javasolt. Az asszony megsebzett lelkét ezek nem tudták meggyógyítani. Vergődött továbbra is, míg végül Isten, Akinek a szavát előző este olyannak találta, mint „ami élesebb a kétélű kardnál”, halvány reménységet oltott a szívébe azt illetően, hogy sorsát kezébe veszi, és kigyógyítja lelkét az ellene elkövetett bűnökből...” (Ez meg is történt!”
Röviddel ezután az igazságnak egy elkeseredett ellensége részesült Isten Szentlelke által az újjászületésben, és lett bizonysága Isten bűnbocsátó kegyelmének. Wesley így számol be róla: „Az Úr mindenhatóságának egyik, számomra legbámulatosabb példája történt a következő kedden, amikor meglátogattam egy asszonyt, aki valósággal dühöngött az „új út” miatt, és fanatikusan ellenállt. Amikor rájöttem, hogy meggyőződésem indoklásával csak annyit érek el, hogy őt még jobban felizgatom, hirtelen félbeszakítottam a vitát, és felszólítottam az illetőt közös imádságra. Rövid időn belül irtózatos lelki küzdelem indult meg benne. Majd nemsokára a legteljesebb komolysággal felkiáltott: „Most már tudom, hogy Krisztusért bocsánatot nyertem bűneimre!” Attól az órától kezdve Isten sziklaszilárddá tette, hogy továbbadja, ami ellen azelőtt küzdött: a hit általi megigazulás tanítását.”
Isten megpecsételte Wesley kis körökben folytatott beszélgetései is. A vele együtt ülő és társalgó embereknek olyan érzése volt, mintha kard járta volna át a szívüket. Ez történt néhány nappal később is, amikor Wesley látogatást tett ugyanennek a hölgynek a házánál, aki a fent említett módon megtért. Wesley most egy férfivel találkozott itt, aki szenvedélyesen és kihívó módon megpróbálta elcsavarni az igazságot. Wesley szükségesnek látta, hogy felvegye a harcot vele szemben. Alig szólalt meg, amikor a Szentlélek az egyik jelenlevőben mély bűnismeretet munkált. „Vita közben
írja Wesley az egyik jelenlevő azt érezte, mintha éles kard járná át a szívét, és úgy kísérték át a szemközti házba, hogy hangosak kiáltozott.” Wesley és vele néhányan könyörögtek érte az Úrhoz, majd Wesley maga is átment az illetőhöz, aki közben csodálatos szabadulást élt át bűneiből és minden nyomorúságából.
Londoni tartózkodása idején (januártól márciusig) Wesleyt teljesen lefoglalta a Ketten utcai közösség és sok más egyesület, melyek kérték őt, hogy hirdesse nekik Isten Igéjét. Az Úr azonban nagyobb munkamezőt tartogatott szolgájának: Bristolt. Ide hívta őt Whitefieldnek egy sürgető levele, melyben kérte Wesleyt, hogy haladéktalanul jöjjön. Wesleynek azonban legcsekélyebb vágya sem volt a növekvő londoni munkáját otthagyni, s egyáltalán nem csábította a gondolat, hogy Bristolba menjen. Testvére, Károly is ellenezte az odautazást. De a Ketten utcai közösség sem akarta elengedni. Mikor azonban Isten akaratát kutatta ebben a kérdésben, Wesley mégis útnak indult.
Bristolban, Nyugat-Angliában figyelemreméltó események történetek. Az ifjú Whitefield, Károly barátja, még a két Wesleyt is túlszárnyalta. A  21 éves fiatalember éppencsak kikerült az egyetemről felszentelve a prédikálásra. Sok színészi adottság rejlett a természetében, de most úgy tűnt, hogy miután felszentelésekor életét maradéktalanul kiszolgáltatta az úrnak, Isten Lelkének kenete hatalommal ruházta fel.
Whitefield kegyelmi adománya, a tüzes szónoki képesség nagy hatást gyakorolt a tömegekre, akik tolongtak körülötte mindenütt, ahol megjelent. A templomok épülete már nem tudta befogadni az óriási sokaságot, mely összetódult, hogy Whitefieldet hallgassa. Minden talpalatnyi hely megtelt emberekkel, úgyhogy egyesek az orgona karzattérségében szorongtak, mások a fűtőtesteken kapaszkodtak... Amikor 1737-ben Georgiába akart hajózni, utolsó prédikációját leírhatatlan búcsújelenetek követték. Egy szemtanú így számol be róla: „Szegények és gazdagok, öregek és fiatalok könnyekben törtek ki. A hatalmas tömeg sírva kísérte őt haza a prédikáció után. És Londonban az egész gyülekezet zokogott a búcsúprédikáció alatt. A templomhajó folyosóján tolongtak körülötte, és ölelgették.”
Ez a rendkívüli közvetlenség azonban, mely segítségére volt sok lélek megnyerésében, ugyanakkor irigységet és féltékenységet támasztott a lelkészek sorai között. Ezért aztán mikor 1738 decemberében Georginából visszatért Londonba, sok templomot zárva talált, melyek korábban nyitva álltak számára, a többiben pedig szinte kivétel nélkül megtagadták tőle a jogot, hogy szószékre léphessen. De ettől kezdve a legnagyobb templomok sem tudták volna egy töredékét sem befogadni az éhező angol néptömegnek, mely az Ige élő kenyere után vágyódott.
Whitefield döntésre kényszerült. Hogy is küldhette volna el magától a sóvárgó embereket? Megtagadhatta volna, hogy végrehajtsa Mestere megbízását, Aki ezek közé az emberek közé küldte prédikálni? Csupán azért, mert a templomok bezárultak előtte? Whitefield elhatározta, hogy ezentúl a szabadban prédikál. Ilyen nem történt addig Angliában. 1739. február 17-én, szombaton hirdette Whitefield először az igét szabad ég alatt, mégpedig a Bristoltól 4 mérföldre levő kingswoodi szénbánya bányászainak.
Hallgatósága nagyrészt férfiakból állt, akik soha nem láttak belülről templomot, soha nem hallottak egyetlen prédikációt sem. Whitefield elemében volt, amikor egyszerű emberekhez szólhatott, s amikor kb. három héten belül ötödször prédikált ugyanazon a helyen, 10 000 figyelmes hallgatót talált maga előtt. Winchester így írt arról a bámulatos változásról, mely ezeket az evangelizációs prédikációkat követte: „Néhány héttel azelőtt, hogy Whitefield elkezdett a kingswoodi szénbányászok közt prédikálni, olyan hallatlan jelenetek játszódtak le egy bristoli zendülés kapcsán, amelyek igen kérdésessé tették: létezik-e törvény egyáltalán ebben az országban. Hat hónappal később ugyanezeknek az embereknek százait jegyezték be tagnak Wesleyék közösségébe, és pénzükön iskolát létesítettek, amit az ő oktatásukra tartottak fenn.”
Mikor Whitefield megkezdte a szabad ég alatti prédikálást, új ajtók nyíltak meg előtte. Valaki felkínálta neki saját füves térségét, mely Bristolnak csaknem a centrumában volt. Nemsokára közel 20 000 ember jött össze ott az evangélium hallgatására.
Amikor Wesley Bristolba érkezett, már ilyen összejöveteleket talált. Mint józan, törvényekhez ragaszkodó, egyházias ember, először majdnem sokkot kapott a gondolatra, hogy szabadban prédikáljon. Bár akkorra már több templomkapuja bezárult előtte, álmában sem jutott volna eszébe, hogy a szabad ég alatt kezdjen Igét hirdetni. Igen nehezére esett merev, egyházi gondolkodását halálba adnia. Ennél a pontnál szükséges ismét elővennünk Wesley naplóját, hogy beleéljük magunkat abba, mit érzett magára a gondolatra, hogy a szabadban istentiszteletet tartson.
Március 31-én érkezett Bristolba. Még aznap ezt írta naplójába: „Este elértem Bristolt, és találkoztam Whitefielddel. Amikor másnap őt a mezőn láttam prédikálni, eleinte valósággal lehetetlennek éreztem, hogy ezzel az ő idegen módszerével megbarátkozzam. Hiszen egész életemben görcsösen ragaszkodtam minden aprósághoz, ami a hagyományos rendhez és szokásokhoz tartozott, és szinte bűnnek éreztem, hogy egy lelket a templom falain kívül mentsek meg.”
Whitefield azonban már másnap elhagyta Bristolt, és Wesley felébredt bűnösök, lelki újszülöttek ezreit látta maga előtt, akik mind a hamisítatlan tejért, Isten Igéjéért kiáltottak. Wesley aznap egy kisebb összejövetelen a Hegyi Beszédet magyarázta, s közben hirtelen ráeszmélt, hogy a szabad ég alatti prédikációnak van hagyománya: maga a Megváltó is így tanított. Minden ellenvetése szertefoszlott, megértette, hogy az Úr prédikációja példát jelent az ő szabad ég alatti igehirdetése számára.

                                                                                                            (folytatjuk)


                                                                         Testvérközösség értesítő* 1991. novemberi számából


* az Élet és Világosság elődlapja   

 
 
Back to content | Back to main menu