10. rész - metkapolna

A MAGYARORSZÁGI EVANGÉLIUMI TESTVÉRKÖZÖSSÉG

NYÍREGYHÁZI KÖRZETÉNEK, ÉS AZ "ATYÁM HÁZA"
" Jézus Krisztus tegnap és ma és örökké ugyanaz."
Zsid 13,8
Üdvözöljük gyülekezetünk honlapján!
IDŐSKORÚAK GONDOZÓHÁZÁNAK HONLAPJA

TESTVÉRKÖZÖSSÉG

A MAGYARORSZÁGI EVANGÉLIUMI

Tartalomhoz ugrás

Főmenü:

Élet és Világosság > Visszatekintés az Élet és Világosság múltjába > A Metodista ébredés története

A METODISTA EGYHÁZ KELETKEZÉSE
(10. folytatás)


Anglia az ébredés előtt...

A francia forradalom előtti időt a bomlás mindenféle jele és az általánosan elterjedt iszákosság jellemezte, holott az emberek úgy emlegették, mint az értelem, a felvilágosodás korát.
Pálinkamérések csalogató reklámokat függesztettek ki: „Idd le magad – csak 1 pennybe kerül!” (1,30 Ft) „Tökrészeg lehetsz – csupán 2 penny az ára!” (2,60 Ft) A szenvedélyes pálinkafogyasztás irtózatos méreteket öltött. Olyan nagy volt a kereslet, hogy Londonban minden hatodik ház pálinkamérés volt.
1750-ben a londoni orvosi statisztika 14 000 alkoholmérgezéses megbetegedést jegyzett fel, többnyire reménytelen eseteket. Fielding, az angol költő (+1754) kiszámította, hogy abban az időben, amikor Londonnak mindössze 800 000 lakosa volt, több mint 100 000-nek a megélhetése valami módon a pálinkával volt összefüggésben.
Az iszákosság és bűnözés mindig közvetlen kapcsolatban van egymással. A hatóság intézkedése, mellyel a kocsmák számának csökkentését célozta, fenyegető felzúdulást eredményezett, és teljesen hatástalannak bizonyult. A törvény egészen tehetetlen volt a részeg csőcselékkel és rablóbandákkal szemben. Nem volt ritka a fényes nappal elkövetett gyilkosság, betörés.
A szerencsejáték is nemzeti szenvedéllyé terebélyesedett. A kártyajáték szinte a társadalom minden szintjén a társas együttlét elfogadott formája lett, és a tétek összege igen magasra rúgott. A királyi udvar vezető szerepet játszott ebben, igen hírhedt volt az udvari körök eldurvulása.
A történelem folyamán soha nem fordult elő, hogy akik az angol társadalom vezető rétegéhez tartozónak vallották magukat, kevesebbet adtak volna a tiszta erkölcsre, az értelemre, a jó modorra, mint abban az időben, amikor Wesley munkálkodni kezdett.
Ezrek jutottak koldusbotra csalóka vállalkozások folytán bekövetkezett gazdasági csőd miatt, akik előtte jelentős részvényesek voltak. Másik oldalon a kereskedelem és jólét növekedése, mely nem állt párhuzamban a szükséges jellemszilárdság megfelelő növekedésével, az erkölcs szakadékához taszította Angliát. Állami hivatalnokok s velük együtt mások a déltengeri botrány kirobbanása után nagy számban követtek el öngyilkosságot annak az ostoba tévhitnek az alapján, hogy a halál véget vet minden nyomorúságnak.
Nyilvános szórakozásokon nem törődtek az illem szabályaival, egyenesen az alacsony ösztönök kielégítésére törekedtek. A kor látványosság iránti rajongása oly nagy volt, hogy virágzott a kakas-, medve-, borz- és bikaviadal. (A bikára például egy falka szelindeket vagy vérebet uszítottak, hogy „kikészítsék” az áldozatot. A medvéket tüzes vaslapon „tanították táncolni”.)
Ehhez járult még a versenybokszolás csupasz ököllel. Ezek voltak a legnépszerűbb szórakozások. Még nők is részt vettek a kesztyű nélküli ökölvívó mérkőzés „nemes művészetében”. - A joggyakorlás leggyakoribb formájának az akasztófa tűnt akkoriban, mégpedig a törvényszegés minden fajtájáért, a gyilkosságtól a pár shillinges lopásig. Lépten-nyomon sor került kivégzésre, és mindez  a teljes nyilvánosság előtt. Az emberek özönlöttek, hogy a hóhér által nyújtott „felemelő” látványban gyönyörködjenek.
Süllyedhetett nép ennél mélyebbre?
És mi volt a helyzet az egyházban? Útmutató fáklya volt-e Anglia népe számára a hanyatlásnak ebben a riasztó korszakában? Vajon amikor igazságtalanság minden vonatkozásban elhatalmasodott, az anglikán egyház megőrizte-e magát e világtól mocsoktalanul, ahogy ez Krisztus menyasszonyától elvárható? Egyáltalán nem! Az egyház világias magatartásának része volt az angol nemzet züllésében, szomorú lealacsonyodásában.
A Wesley által támadt mozgalom előtt lelki halál uralkodott az államegyházban. Ezt a kor minden történésze bizonyítja. Neves lelkészeket úgy emlegetnek, mint akiknél a kegyességnek – Luther korával ellentétben – nem sok köze volt a hivatáshoz. Az angol lelkészség többnyire a nemesek fiaiból került ki. Szülői befolyásra választották a szent hivatalt. Csakhogy nem azért, mert a nyájat kivánták legeltetni, hanem a juhok gyapja miatt. A gazdag egyházi javadalmak csalogatták őket lelkészi állásba, és nem az égő vágy, hogy szolgáljanak a népnek és baját orvosolják.
Ezek a béresek valójában a szórakozásnak éltek, és rászolgáltak a nép által rájuk akasztott névre: „rókavadász-papok”. Burnett püspök is bizonyítja, hogy a felszentelésre jelentkező papok minden valószínűség szerint még a Bibliát sem olvasták.
Townsend azt írja: „Ilyen kezekben az istentisztelet gépiesen lefolytatott ceremóniává süllyedt a szív élő lüktetése nélkül, és amit a vallás nyújtani tudott, vagy ami tisztaságra, szentségre ösztökélte volna...”
Leighton érsek a kor egyházát kifejezetten ezekkel a szavakkal jellemzi: „Szép hulla, melyből kiszállt a lélek.” - Az egyház Krisztus Lelke nélkül, az erő, a szeretet, a józanság Lelke nélkül, mely megtapasztalhatóan munkálkodna benne: az ilyen egyház halott. És az akkori egyház állapota valóban ez volt. Terjedt a hitetlenség, a felvilágosult deizmus egyre szemtelenebbül kérkedett a keresztyénséget ostoba, értelmetlen hiszékenységnek bélyegezve. Az egyházi emberek tehetetlenek voltak ezt az állítást visszautasítani mivel náluk is hiányzott a Krisztussal, a Változhatatlannal való élő kapcsolat. Néhány hűséges lelkész akadt még az országban, de tiltakozásuk elhalt válasz nélkül, mint magányos emberi hang a pusztaságban.
Röviden vázolva ez volt a helyzet, ami ellen Wesley teljes erejével fellépett. - Az értelem útján senki nem jutna odáig, hogy ember képes lenne megoldást találni a bűn ilyen krónikus mélységére, az ilyen széles körben elharapódzott istentelenségre. Az „új” Wesley azonban a Megfeszítettel számolt, Aki a gonoszok leggonoszabbját is képes megmenteni, megváltoztatni. Wesley tudta, hogy Megváltójának vére elmossa a bűnt, megszabadíthatja a legelvetemültebbet is. Amikor látta a féktelen, átkozódó, istentelen tömeget a pokol felé tántorogni, szíve mély részvétével hirdette neki az evangéliumot. Az újjá lett prédikátor hangja megálljt parancsolt a kárhozat felé sodródó embereknek. S ők megálltak, felfigyeltek, tekintetüket Isten Bárányára emelték, Akit az igehirdető felmagasztalt szemük előtt – és megmenekültek.
Wesley észak felé lovagolva jutott először Newcastle-be, ahol a következőket tapasztalta: „Megdöbbentem, milyen mértéket öltött a részegeskedés, káromkodás, közönséges szitkozódás, még gyermekek szájából is. Soha nem láttam hasonlót ilyen tömegesen.”
A visszataszító jelenetekre a Mesteréhez hasonló együtt érző szívvel és a bűnösök iránti szeretettel reagált: „Bizonyára ez az a hely, ahol a tájékok megértek az aratásra. Ő sem azért jött, hogy „igazakat”, hanem hogy bűnösöket hívogasson megtérésre.” És Wesley nem nyugodott, míg Newcastle lakóinak Krisztust, a Szabadítót nem hirdethette.
Három nappal később  - még Newcastle-ben ezt írja Wesley: „Reggel hétkor lesétáltam a Homoksorra, a város legszegényebb, leghírhedtebb negyedébe, s az utca végére érve John Taylorral elkezdtük a 100. zsoltárt énekelni.
Hárman-négyen előjöttek, hogy meglássák, mi készül, de nemsokára 4-500 ember verődött össze. Becslésem szerint a tömeg 12-15.000-re nőtt, mire prédikációm végére értem. Kifejezetten nekik választottam a vigasztaló Igét: „Ő megsebesíttetett bűneinkért, megrontatott a mi vétkeinkért, békességünknek büntetése rajta van, és az Ő sebeivel gyógyultunk meg (És 53,5)”. Amikor befejeztem, végignéztem az embereken – némán álltak, és ámulva meredtek rám. Így szóltam hozzájuk: „Ha tudni akarjátok ki vagyok – nevem Wesley János. Szándékomban van – ha Isten segít – ma este 5 órakor ismét itt prédikálni”.
Délután 5-kor a dombot, ahol prédikálni akartam, tetejétől aljáig elborították az emberek. Soha nem álltam még ekkora hallgatóság előtt. Tudtam, hogy legalább a fele képtelen lesz megérteni (bár hangom akkor még erős és tiszta volt). Úgy álltam fel, hogy a lejtőn állók mindegyikének szemébe nézhessek. Isten Igéje, amit eléjük tártam ez volt: „Kigyógyítom őket hűtlenségükből, szeretem őket ingyen kegyelemből (Hós 14,5).” Prédikációm után ezek a szerencsétlen emberek hálás szeretetük, viharos érzelmeik következtében majd hogy el nem tapostak. Időbe telt, míg ki tudtam szabadulni a tömegből. Más úton tértem vissza a fogadóba, de többen közülük megelőzve engem már vártak a szállásomon, s hevesen ostromoltak, hogy néhány napig maradjak náluk, legrosszabb esetben legalább egy napig. Nem tudtam kívánságuknak eleget tenni...”
Ez csak elő íze volt Wesley későbbi élményeinek. Amerre ment, vitte az ébredést városba, falvakba. Hosszú evangelizációs útjain nem kevesebb mint 46 000 beszédet mondott. Csaknem minden nap már reggel 5 órakor prédikált. Még bámulatra méltóbb volt hallgatóinak /férfiaknak, asszonyoknak/ óriási száma, akik esőben, hóban, dacolva az arcukba csapódó zúzmarával és hideggel, s méghozzá ilyen kora hajnalban – ami angliai viszonyok közt szokatlan – összejöttek, hogy őt hallgassák.
Hogy került sor arra, hogy a szigorúan egyházias lelkész a szabadban kezdett prédikálni?

 

                                                                                                               (folytatjuk)
                                                                      

Testvérközösség értesítő* 1991. szeptemberi számából


* az Élet és Világosság elődlapja   

Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenühöz