- D. L. Moody - 1. rész - metkapolna

A MAGYARORSZÁGI EVANGÉLIUMI TESTVÉRKÖZÖSSÉG

NYÍREGYHÁZI KÖRZETÉNEK, ÉS AZ "ATYÁM HÁZA"
" Jézus Krisztus tegnap és ma és örökké ugyanaz."
Zsid 13,8
Üdvözöljük gyülekezetünk honlapján!
IDŐSKORÚAK GONDOZÓHÁZÁNAK HONLAPJA

TESTVÉRKÖZÖSSÉG

A MAGYARORSZÁGI EVANGÉLIUMI

Tartalomhoz ugrás

Főmenü:

Élet és Világosság > Visszatekintés az Élet és Világosság múltjába > Isten Szántóvetői > 7. D.L. Moody

ISTEN SZÁNTÓVETŐI
(7/1. rész)
Dwight Lyman Moody
Isten hű munkása


Apa nélküli család
D.L.Moody 1837. február 5-én született a Massachusetts (USA) állambeli Northfieldben, éppen anyja születésnapján. Édesanyja igen finomlelkű asszony volt, aki azután is komoly befolyást gyakorolt fiára, miután ő Isten szolgálatába lépett.  
Még csak négy éves volt Moody, amikor apja hirtelen meghalt. A gyermeknek nagy megdöbbenést jelentett a veszteség. Iskolában volt, onnan hívták ki, hogy a szörnyű hírt közöljék vele. (Abban az időben hat évnél fiatalabb, értelmes gyermekek is mehettek az iskolába.) Az elhunyt hét kiskorú gyermeket hagyott hátra, Dwight volt a hatodik. Egy hónappal a családfő halála után az özvegy Moodyné ikreknek adott életet, s most már kilenc gyermekről kellett gondoskodnia.
Miután az asszony számláit nem tudta kifizetni, megjelentek a végrehajtók és mindenét elvitték, még a tűzifáját is. Elgondolható, hogy kemény idők jártak a szegény özvegyre és gyermekeire, akik közül a legidősebb még csak tizenhárom éves volt
alig alkalmas valami nehéz munkára. Az anya igen nehezen tudta ellátni kilenc gyermekét. Szomszédai azt tanácsolták, hogy adjon örökbe néhányat a gyermekei közül. Moodyné azonban kijelentette, hogy amíg képes rá, együtt akarja tartani a családot.
Néha nagyon kevés volt az ennivalójuk, de soha nem éheztek. Isten mindig gondoskodott róluk. Egyszer hatalmas hóvihar tombolt odakinn. Moodyné az iskolába indulás idejéig ágyban tartotta a gyerekeket, mert tüzelő híján befűteni nem tudott, s az egész ház nagyon hideg volt.
Más forog a fejében
Dwight barátságos fiú volt, aki mindig valami kópéságon törte a fejét. Édesanyja komoly hívő asszony volt, úgy tűnt azonban, hogy Dwight nem nagyon érdeklődik a vallás iránt. Moodyné naponta olvasott a Bibliából és egy áhitatoskönyvből, vasárnap pedig együtt mentek templomba. Dwight ott mindig unatkozott. Anyja igyekezett imádságra tanítani, ő viszont kijelentette, hogy megpróbálta,  de nála valahogy „nem vált be”. Ezért aztán nem sok időt töltött imádkozással.
Az édesanya ránevelte a gyermekeket, hogy ígéreteiket feltétlenül meg kell tartani. Ha egyszer megígértek valamit, azt soha nem szeghetik meg.
Egy napon Dwight lemondott egy munkát, aminek elvégzését elvállalta. Az húzódott meg emögött, hogy nem ízlett neki a munkaadónál az étel. Amikor Moodyné meghallotta, mit tett a fia, visszaküldte, hogy a munkát befejezze, és emlékeztette őt: „Megígérted, hogy azt a munkát elvégzed, és amit az ember megígért, azt meg kell tartania!” Ezt a leckét Moody egész életében nem felejtette el.
Dwight később belátta, milyen sokat jelent a képzettség. Addig nem nagyon törődött az iskolai feladataival. Lassanként azonban elkezdett komolyan tanulni.
Cél: a nagy fizetés
Egy napon D. Moddy fát vágott az erdőn. Vele volt öccse, Edwin is.
„Unom az egészet
mondta Dwight. - Nem maradok itt tovább. Keresek valahol más munkát magamnak.”
Dwight két nagybátyjának cipőkereskedése volt Bostonban. Mikor azonban megkérdezte őket, hogy tudnák-e alkalmazni valamilyen munkában, elutasították. Moody nem vesztette el a bátorságát. Clintonba utazott (Massachusetts), és egy könyvkereskedésben kapott munkát. Borítékokat kellett címeznie. Ez a feladat azonban egyáltalán nem tetszett neki, ezért csakhamar visszatért Bostonba, hogy még egyszer beszéljen nagybátyjaival. Faggatódzására, hogy valóban nem tudnának-e valami foglalatosságot találni neki, végül
bizonyos feltételek mellett felvették. A számára kijelölt helyen kellett laknia, minden vasárnap köteles volt templomba és a vásárnapi iskolába elmenni rokonaival, és meg kellett ígérnie, hogy tartózkodik az ivástól és a szerencsejátékoktól. Így alkalmazták kifutónak.
Itt határozta el Moody, hogy sikeres kereskedő lesz. Célja az volt, évi százezer dollárt keressen. Üres idejét azzal töltötte, hogy igyekezett az üzleti életet jobban megismerni. Valamennyi árucikk ára érdekelte. Nagybátyjai rövid idő múlva megállapították, hogy jó munkát végez, és megtették eladónak.
Dwight messze volt otthonától, sokszor honvágy gyötörte, és édesanyjának elég sűrűn írt Northfieldbe.      
Megtalálja Jézust
Dwight megtartotta ígéretét, eljárt nagybátyjaival a templomba és vasárnapi iskolába, de ott irtózatosan unatkozott.
Abba a vasárnapi iskolai osztályba került, amelynek Edward Kimball volt a tanítója. Egy napon Kimball bejelentette, hogy az Ige, amiről beszélgetni fognak, János evangéliumában van, és átadott Dwightnak egy Bibliát. A fiú fogta a könyvet, és elkezdett az Ószövetségben keresgélni. A többiek észrevették, s előbb vihogni kezdtek, aztán hangos nevetésben törtek ki. A tanító azonban gyorsan átvette a Bibliát, felütötte a kérdéses helynél, aztán visszaadta Moodynak. Dwight ettől kezdve a legnagyobb megbecsüléssel tekintett tanítójára, Kimballre.
A tanító úgy érezte, fel kell tennie egyszer Dwightnek a kérdést, nem akar-e Jézushoz jönni. Ezért egy napon ellátogatott a cipőkereskedésbe, ahol Dwight dolgozott. Hátrament abba a helyiségbe, ahol Moody cipőket csomagolt.
Miután Kimball beszélt Moodyval az Úr Jézus szeretetéről és Isten megváltó tervéről, Dwight ott helyben elfogadta az Urat személyes Megváltójának. Tizennyolc éves volt akkor. Most aztán első dolga volt, hogy bemutatkozott a gyülekezet előljárójának, és megkérdezte, felvennék-e gyülekezeti tagnak. Rövid ideig járt Kimball osztályába, úgyhogy nem volt még valami nagy ismerete Isten Igéje felől. Nem is tudta megválaszolni azokat a kérdéseket, amiket a gyülekezet vezetői a Bibliából feltettek neki. Annyi volt az egész amit tudott, hogy Jézust elfogadta személyes Megváltójának. Így aztán elutasították. Biztatták, hogy olvassa tovább a Bibliát, és jelentkezzék ismét. Moody engedelmeskedett, s később 1856 májusában felvették. Soha nem maradt benne keserűség a gyülekezet vezetői felé, mivel nem vették fel az első jelentkezésre. Azt mondta, hogy jogosan utasították el, hiszen a gyülekezetnek tudnia kell, mielőtt felvesz valakit, hogy újjászületett-e az illető. Ettől kezdve Moody szorgalmasan járt a pénteki imaórákra.
Chicagóban
Moody már nem érezte jól magát Bostonban
Chicagóba akart kerülni. Tervét édesanyjával is közölte, aki nem nagyon lelkesedett a gondolatért, de bízott Istenben, hogy fiát vezetni fogja. Dwight azt írta neki, hogy életét az Úr szolgálatára adja, ha Isten elsegíti Chicagóba.
Egy hetet töltött magányosan a hatalmas városban, és utána ezt írta édesanyjának: „Tegnap este elmentem egy imaórára, és mihelyt bemutatkoztam, barátokra leltem...Isten itt ugyanaz, aki Bostonban.”
A jártasság folytán, amire a bostoni cipőkereskedésben szert tett, hamar munkát kapott egy chicagói cipőüzletben. Nem sokára ezt írhatta haza: „Mióta idejöttem, minden héten harminc dollárt kerestem.” Isten megáldotta itteni munkáját, de már készítgette különös szolgálatra.
Chicagóba érkezése utáni vasárnap az „Első Baptista Egyház” istentiszteletén vett részt. Itt találkozott azzal a leánnyal, aki később a felesége lett.
Moody körülnézett a nagy városban, és észrevette, hány fiatal él ott hozzá hasonlóan otthonától távol, magányosan. Kibérelt négy padot a gyülekezetben (akkoriban a gyülekezeti helyek bérelhetők voltak), és meghívta ide azokat a fiatalokat, akiket sikerült elhoznia. Ez volt a kezdete D.L.Moddy egyik különleges szolgálatának.
A vasárnapi iskola kezdete
Moody nem elégedett meg azzal, hogy a kibérelt padokat megtöltötte az utcáról felszedett emberekkel. Hamarosan csatlakozott az ifjak missziói csoportjához, akikkel vasárnaponként a szállodákban traktátust osztogatott és a gyülekezetbe hívogatott. Egyik vasárnap délután felkereste a városi misszió kis kápolnáját, és felkínálta, hogy elvállalja a szolgálatot valamelyik vasárnapi iskolai osztályban. A gyülekezet vezetője azonban közölte, hogy tanítója túl sok van, gyermek viszont kevés. De ha Moody hajlandó kimenni az utcára, hogy maga keresse össze a gyerekeket, ő kész helyet adni egy osztálynak.
Következő vasárnap Moody megjelent délután a vásárnapi iskolában. Tizennyolc piszkos, rongyos gyermek követte. Dwight azonban nem ült le, hogy oktassa őket, hanem átadta a gyerekeket egy tanítónak, és visszament az utcára, hogy másokat keressen és hívogasson. Úgy látta, hogy a többi hívő fiatal jobban ért a gyermekekhez, mint ő.     
Az északi piaccsarnokban
1958 őszén Moddy mégis saját vasárnapi iskolai osztályt indított egy korábbi kocsmahelyiségben. Csakhamar nagyobbra lett szüksége. Mikor a város polgármestere látta, milyen szándék vezeti Moodyt, rendelkezésére bocsátott egy épületet, amit északi piaccsarnoknak neveztek. Mivel a termet szombaton késő éjszakáig táncolók, ivók, dohányzók használták, Moody kénytelen volt vasárnap már reggel hatkor megkezdeni a takarítást, kiseperni az üres sörösüvegeket, cigarettamaradványokat, és a helyiséget úgy berendezni, hogy ott vasárnapi iskolát lehessen tartani.
Nemsokára belefogott, hogy az ifjúságnak esti összejöveteleket tartson. Akiket Krisztushoz vezetett azokat oktatta, hogy az Urat megvallják, és tapasztalataikról bizonyságot tegyenek. Biztatta őket Isten Igéjének olvasására. A fiatalok oktatásán keresztül érdeklődés támadt a szülőkben is, és kezdtek járogatni az istentiszteletekre.
Új hivatás
Moody felismerte, hogy nem dolgozhat tovább az üzletben. Egészen az Úr munkájára akarta szánni az életét. Tudta, hogy ez nagy áldozatot követel tőle, de azt is világosan meglátta, hogy a fenntartásához szükséges anyagiakat nem polgári foglalkozásával kell ezentúl előteremtenie. Az utolsó nyolc havi fizetése ötezer dollárt tett ki. Mint evangélista, az első esztendőben háromszáz dollárt kapott. Később elmondta, hogy néha kekszen, sajton élt és padon aludt. Uráért, Jézus Krisztusért azonban mindent örömmel vállalt. Így lehetett később az Úr szőlőjének eredményes munkása.
D.L.Moody jó cipőkereskedő, jó vasárnapi iskolai tanító és jó lélekmentője volt az Úrnak. Isten azonban most a Krisztusért végzett munka teljes idejű szolgálatába vezette. Feladta munkahelyét, és attól kezdve minden idejét annak szánta, hogy embereket vezessen az Úr Jézushoz.
A vasárnap esti összejöveteleken, az északi csarnokban sokan elfogadták Krisztust személyes Megváltójuknak. Nemcsak gyermekek jöttek, hanem a szülők is. A megtérteket Moody arra biztatta, hogy csatlakozzanak valamilyen gyülekezethez. Ezeknek az embereknek többsége azonban szegény családból való volt, nem érezték volna jól magukat valami díszes, előkelő templomban. Moody azért úgy határozott, hogy épít egy ezerötszáz személyt befogadó épületet, amit gyülekezeti helynek használnak. 1864-ben volt a házavatás. Itt jött létre Chicagó egyik legelevenebb gyülekezete. Külön összejöveteleket tartottak fiúk, lányok, anyák számára. Volt bibliaóra, hálaadó istentiszteletek, imaórák, bizonyságtevő alkalmak. Az egyházi összejöveteleken kívül a gyülekezet tagjai házi bibliakörökben is imaalkalmakra jöttek össze. Tartottak utcai istentiszteleteket is. És Isten megáldotta Moody munkáját.

                                                                                                 (Folytatása következik.)


                                                                             Testvérközösség Értesítő 1991. júliusi számából

 * az Élet és Világosság elődlapja

Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenühöz